P. Baranyai Stefánia szobrászművész honlapja

9.

A munkahelyén nem volt kitéve kísértésnek lánysága, a textilgyárakban leginkább csak nők dolgoz­nak. Ott, ha férfi volt a közelükben, az csak a gépe­ket jött javítani. Mind családos emberek voltak. Nem is okozott gondot neki, hogy mondanak-e szépe­ket, amikor hívta valamelyiküket, hogy nézze meg a szövőgépét valamelyik szövőnőnek. Addig, míg ez tör­tént, udvariasságból nevetgélve válaszolt kérdéseikre. Nem titkolta, hogy milyen szép volt a Földközi- tenger. Még a bikaviadalról is beszélt. Ez még nem kacérkodás. Bár anyukája, amikor egyszer Marcsi férje ment be érte egy kirándulás előtt, nagyon haragos lett. Rózsa megkérdezte Pistától, hogy jó lett-e a kontya? Erre Anyukája megszidta:

-Mit kacérkodsz más férjével?! Szegényke, alig tudta kimagyarázni a dol­got. Ő nem akart kihívó lenni, csak érdeklődött a frizurája felől. Pista megnyugtatta Annuskát, hogy szó sincs itt semmi olyasmiről, mert ő testvérként szereti Rózsát. Volt_, hogy anyukája elkísérte Marcsiékhoz is. Mondván, nehogy ez a lány máshova menjen, mint ahova mondja.

-Ez már az időskori féltékenység. -nyugtatta meg Marcsi.- Neki a gondolat is elviselhetetlen, hogy egyszer elveszíthet.

Amikor a munka lekötötte Rózsát, nem ért rá álmodozni, pedig egy kisbaba mindenképpen kellene neki is. Az idő pedig egyre gyorsabban robog, lassan már a negyven felé közeledik. Marcsiéknál is egyre többször vetődött fel a vacsora utáni beszélgetések során ez a téma. Bazsarózsát férjhez kellene adni. Anyukája már a nyolcvan évet is betöltötte, és ha elveszíti őt, nagyon magányos marad. Sokszor meghányták-vetették a dolgot, de nem merték felemlíteni Bazsarózsának sem. Egy alkalommal mikor a születésnapját ünnepelte, meghívták vacsorára magukhoz őt, és Pista egyik özvegy barátját. Marcsi felkészítette Bazsarózsát, hogy nem kell semmiképpen másként viselkednie, mint eddig. Legalább nézze meg azt a becsületes embert, aki magára maradt már egy éve, és neveli a hétéves fiát. Már a beszél­getésük alatt is vörössé vált Bazsarózsa arca. Mit fog gondolni róla ez az idegen...

-Ne törődj vele!- nyugtatta meg Marcsi. Vacsora közben kicsit be­szélgetünk közösen, aztán amikor jelzed nekem, Pista kikísér a buszmegállóba, és hazamész. Azt sem fogja tudni, hogy hol laksz. Úgyhogy nyugodt lehetsz, nem lesz semmi baj belőle. Nagy nehezen beleegyezett. Szépen kicsinosította magát, és elment Marcsiékhoz. Hamarosan megérkezett Pista barátja, hatalmas csokor takarta félig az arcát. Bemutatkozáskor Gyuri legalább olyan félve fogta meg a kezét, mint amilyen bátortalanul nyújtotta Bazsarózsa feléje. A vacsora mellé egy kis vörösbor is odakerült az asztalra. Vacsora után anekdotáztak Marcsiék, hogy oldottabb legyen a hangulat. Egyszer csak Marcsi észrevette, hogy egyre hosszabb időkre fonódik tekintetük egymásba. Gyorsan előkerült a magyar kártya, az könnyebben oldja a hangulatot. Így megtalálták a módját, hogy ne siessenek el a vendégek, ők pedig egyre sürgetőbbnek gondolták az indulást.

Egyre többször emlegették, hogy indulni kellene. Marcsi is felöltözött, hogy elkísérje barátnőjét a buszmegállóba. Legnagyobb meglepetésére Gyuri is öl­tözködni kezdett. Így már Pista is vette a kabátját. Kisétáltak a buszmegállóba. Bazsarózsa a virág­csokorral a kezében, Gyuri csillogó szemmel ment mellette. Marcsi, és Pista a járda két szélén haladtak.  Már majdnem üres volt az utca, így mind a négyen sétálhattak egymás mellett. Mielőtt meg­érkezett Bazsarózsa busza, már mondta Gyuri, hogy neki is pontosan ez a busz kell. Kicsit megdöbbentek Marcsiék, hogy Óbudáról, miért a belváros fele kell hazautaznia. Végül örömmel bocsátották útjukra a szeretett barátaikat. Akkor még keveseknek volt telefonjuk, így Marcsit hiába furdalta a kíváncsiság, nem tudott meg; semmit napokig. Gyuri sem beszélt a munkahelyén Pistának arról, amiről szeretett volna halla­ni. Teltek a hetek, és semmi sem történ, vagy csak őket hagyják ki a dologból. Jövő héten Marcsiék mennek szabadságra, nem is lesznek Pesten. Pár nappal a szabadság megkezdése előtt Marcsi elment felkeres­ni Bazsarózsát. Hátha megtud valamit.

Mikor Rózsa Anyukája kiment valamiért a konyhába, Bazsarózsa odasúgta:

-Elkísérlek a villamosig.

-Azt már nagyon várom -mondta Marcsi, aztán sürgős "hazamehetnékje támadt.

Annuska sem tudta tartóztatni.

-Alig voltál nálunk, és máris menni készülsz.

-Igen, sietnem kell haza. -mentegetőzött Marcsi.

 Ahogy mentek a villamosmegállóba, egyre inkább las­sították lépteiket. Sok megbeszélni való volt még hátra, és az út egyre fogyott. Marcsi tapogatózva kérdezgette barátnőjét a születésnapi vacsoráról. Azzal már tisztában volt, hogy Bazsarózsa szívét már megérintette Gyuri kedvessége. És egyszer csak, mint egy kiáradt folyó, úgy hömpölygött a szóáradat.

-Képzeld el, hazakísért a kapunkig, és kézcsókkal kö­szönt el tőlem. Előtte még sokáig álltunk, mintha nem akarózna az elválás. Beszélni viszont egyikünk sem volt bátor, így aztán nem beszéltünk meg semmit a jövőre nézve.

-Szegénykém! - sajnálkozott Marcsi. - Gyuri is nagyon szótlan, mióta találkozott veled. Egyszer említette, hogy járt az utcátokban, de mivel nem foly­tatta a mondókáját, Pista sem merte kérdezgetni.

- Fi­gyelj, te kis ártatlan, ha megígéred, hogy este egy időpontban kint leszel a házatok előtt, Gyuri oda fog menni, mert szerintem nem mer becsöngetni hoz­zátok. Biztos meséltél Anyukádról neki, és nem akar kellemetlen helyzetbe kerülni. Marcsi örömmel újságolta otthon a helyzetet. Amint másnap Pista be­ment a munkahelyére, azonnal beszélt Gyurival. Az öröm kiült Gyuri arcára.

-Nem mertem gondolni, hogy érdemesnek tart a barátságára.- mondta mégis. Pedig már tisztában volt érzelmeivel, de nem merte elmondani akkor este. Kora­inak tartotta volna, ha azonnal elmondja érzéseit. Most, hogy bátorítást kapott, már aznap este odament a ház elé. Nem lehetett tudni, melyikük örült jobban a találkozásnak. Most, hogy Rózsa már meggyőződött arról, hogy beleszeretett a férfiba, gondolkodás nélkül behívta a lakásukba. Bemutatta anyukájának. Olyan bátornak érezte magát, hogy úgy érezte, szembe tudna szállni az egész világgal, mert a jövőjéről volt szó. Azonnal más szemmel látta a világot. Ez most igazi szerelem. Kicsit nehezen indult, talán azért érett meg olyan gyorsan. Annuska nem tudott megszólalni, annyira meglepődött lánya határozottsá­gán. Az ő kis Bazsarózsája érett Rózsává változott. Mindez olyan gyorsan történt; hogy nem volt felkészülve rá. Mindig magának akarta tudni Rózsáját.

-Talán nagyon is önző voltam.- mondogatta magának. -Hiszen már régóta felnőtt, és én mindig gye­rekként kezeltem.

Látszólag végül beletörődött a lánya dön­tésébe. Párszor még őt is elvitték a moziba. Olyankor azt érezte, egész rendes veje lesz. A kisfiút a nagymamájáék nevelték. Ha összeházasodnak, nem viheti oda új asszonykáját, mert Rózsa nem hagyja magára édesanyját. Ezt a lakást kell átalakítani, hogy két hálófülke legyen az egy hálószobából. Minden nap a tervezéssel telt el a találkozásaik során. Nagyon boldogok voltak, hogy tervezhették a jövőjüket. Közben vége lett a nyárnak. Rózsa észre sem vette, hogy nem utazott külföldre. Most itthon boldognak érezte magát. Gyuri minden szabadidejét vele töltötte. Most már kevesebb takarítást vállalt, mert Gyuri kérte, hogy inkább vele töltse a szabadidejét.

Ő is jól keres, és van is félretett pénze, majd abból lesz az átalakítás és a felújítás. Már be is adták a felújítási kérelmet, hogy mire há­zasok lesznek, készen legyen minden.

Rózsa a munkahelyén is röpködött, mint egy kismadár. Naponta százszor megnézte a csillogó karikagyűrűt. Ha kész lesz a lakásfelújítás, vagy legalább a két szoba, akkor máris összeházasodhatnak. Gyuri már csak alud­ni járt haza, és a kisfiával beszélgetni arról, hogy lesz egy új anyukája. A kisfiúnak is tetszett az új anyuka. Szerencsére, nagy volt az a szoba, így két kicsit lehetett belőle kialakítani, minden nehézség nélkül. Az egyikből majd a fürdőszobán ke­resztül mennek ki a konyhába. Az lesz az ő szobájuk. Annuskának maradhat az ágya a helyén, csak így a fal mellett lesz, és egy ajtó is lesz a közelében. Mindhárman elégedettek voltak. Annuska kezdte meg­szeretni Gyurit. Olyan finoman lopta be magát a szívébe, hogy észre sem vette. Ha késett egy ki­csit, jobban izgult, mint Rózsa. Kezdték összevásá­rolni az anyagokat a lakás átalakításához. Minden perc örömmel töltötte őket el_, amit együtt, töltöttek. Lopva váltott csókok, mikor Annuska éppen nem volt a közelükben. Annuska, ha csak tehette, mindig vigyá­zott Rózsájára, hogy úgy menjen férjhez, ahogy a világra hozta. Szerette, hogy fehér esküvői ruháról beszélgetnek a fiatalok. Tudta, hogy Rózsa jogosan veszi fel majd a hófehér menyasszonyi ruhát. Ha már férjhez megy, az ő ábrándja valósulhasson meg. Tudta, hogy ma már ez nem divat, de eddig sem a di­vat szerint éltek. Eszébe jutott, hogy Károly is mi­lyen türelmesen várta a nászéjszakát. Ezt akarta lányának is. Most nagyon boldogok. A türelem jót tesz a szerelemnek. Most kezdett emlékezni, hogy milyen csodálatos volt a várakozás a beteljesülésig. Beszélni azért nem mert róla a lányának, ő már ehhez kicsit idős. A szerelem a fiataloknak való, abba neki már nincs beleszólnivalója. Így csak csendben figyelte őket, remélte nem fognak elkövetni semmi olyat, ami a fehér esküvői ruhát megkérdőjelezi.

Gyuri már szakmunkáso­kat is keresett, akik a kőműves munkát fogják elvé­gezni. Ő is beállt melléjük, hogy hamarabb haladjon a munka. Gyuri csak simogatta szerelmét, jövendőbeli feleségét.  Most csak az volt a fontos, hogy boldog­nak láthassa azt az embert, akit a jósorsa elésodort. Kivárja a legszebb pillanatot, amikor igazán megmutat­hatja mennyire szereti. Még kisbabájuk is lehet. Ahogy múltak a hetek_, egyre jobban érezte, hogy a szerelme erősödik Rózsa iránt. Többször, általában hétvégeken meglátogatták Marcsiékat is. A boldogság sugárzott róluk. Jó volt őket nézni. Marcsi meg is kérdezte:

-Meddig vártok még az esküvővel?

Rózsa és Gyuri egyszerre mondták, hogy hamarosan összeházasodnak.

-Már újévre elkészül a két kisszoba, és készülhetünk az esküvőre. Ez úgy a tél közepén lesz. Nem várunk tavaszig. Benneteket nem csak szeretettel várunk az esküvőnkre, hanem a tanú szerepét is rátok szeretnénk osztani.

Marcsinak sajnos szinte minden évet kórházban kellett kezdenie, a sebészeten. Egy makacs sérve volt, ami újra előjött.

-Szeretnénk benneteket Szil­veszterre meghívni egész estére_, és egy jó bulit csapunk itt nálunk. Január másodikán Marcsi már a kórházban lesz, így legalább előtte egy jót bulizunk még. Reméljük- hogy az újabb műtét után, az esküvőtökig rendbe fog jönni, és ott lehetünk a nagy napon. -mondta Pista- Az Újévet együtt köszönthetjük egy pohár pezsgővel.

10.

Most egy egész másfajta év kezdődik szá­motokra!- mondta Pista.- Ez egy másfajta Újév kezdete! Erre ürítsük poharunkat! Ők ketten sugárzó szemmel néztek a jövő évre.

Mindketten szorították egymás kezét, amikor a Himnusz felhangzott a televízióban. Marcsiék is ott álltak mindannyian. Pista mamája, Pista, Marcsi, Rita, és a kis Niki. Ők is összekapasz­kodva hallgatták, és énekelték is a Himnuszt. Ez így volt minden Újévkor. Pista, miután mindenki jókívánságokat mondott a többieknek, anekdotázni kezdett.

-Jó pár évvel ezelőtt elveszett Niki, éppen az Újév első perceiben. Mama akkor is a TV-t nézte, mi pedig beszélgettünk. Aztán elálmosodott, és Ritával elmentek aludni a másik szobába. Akkor vették észre, hogy üres Niki ágya. Keresni kezdtük, hova bújhatott a pici. Még egy szusszanás sem jelezte, hogy merre lehet. Kerestük a konyhában, előszobában, wc-ben fürdőszobában. Sehol senki. A bejáratot ellenőriztük, hogy nem mehetett -e ki esetleg? Egyszer csak valaki benézett a sarokheverő alá, hát ott volt a kislány! Aludt, mint a medve. El kellett emelni a heverőt, hogy hozzáférhessünk a kislányhoz. Akkor visszafektettük az ágyába, és aludt reggelig. Azt, hogy hogyan mászott ki a kiságyból, örök homály fedi. Reggelre nem emlékezett semmire.

Aztán rátértek az esküvői előkészületekre.

-Mint tudjátok, Marcsi hétfőn bemegy a kórházba, de reméljük, hogy hamar rendbe  jön . Bár nem biztos, hogy mire az esküvőtök lesz, annyira jól fogja érezni magát, hogy kiállhat mellétek tanúnak. –vetette fel Pista.-Megértünk benneteket!- szólt Gyuri. - Még van időnk, keresünk másik tanúkat, de azért reméljük, hogy el­jöttök ti is az esküvőnkre.-Ha Marcsi állapota meg­engedi, természetesen ott leszünk. És a lagziban is! -ígérték. Rózsáék műtét után bementek meglátogatni Marcsit a kórházba. Már kicsit job­ban érezte magát.- Még szerencse, hogy Pista említette nektek, hogy nem biztos, hogy rend­be jövök az esküvőig. Képzeljétek! Most úgy varrtak össze, egy különleges amerikai fonallal, hogy a lép­csőzést három hónapig mellőznöm kell, és így nem tudtam volna az ígéretemet betartani; hogy én legyek az egyik tanú. Majd szép csendben hátul leülünk, a vacsorára meg fel tudunk menni a lifttel. -tervezgetett Marcsi. Ebben aztán meg is állapodtak.

Azt mondják, ha az eskü­vő zűrösen zajlik, az szép jövőt jósol az ifjú párnak. Miután elmentek Rózsáék a látogatásról, Marcsinak rossz érzése támadt. Vajon, jól döntöttek-e, amikor Rózsáékat megismertették egymással? Ezt a felelőssé­get akkor még örömmel vállalták, de mi lesz, ha nem sikerül a házasságuk? Ha visszaemlékezett a két csillogó szempárra megnyugtatta önmagát. Ők csak boldogok lehetnek!

Két nap múlva Rózsa egyedül ment be Marcsihoz. Nagyon sírt, mikor átölelte barátnőjét.

-Miért sírsz? Csak nem történt köztetek valami baj?!

-Köztünk minden rendben van,- sírdogált Rózsa,- de Anyukám az éjjel meghalt.

Marcsi döbbenten hallgatta barátnőjét.

-Mondd, hogy nem igaz!

-De saj­nos igen.

-És otthon?

-Nem. Bevitték a kórházba, mert nagyon rosszul volt. Én bent maradtam mellette. Nem tudott beszélni, de a gyűrűmet az ujjamról mindig le akarta szedni. Nem értem. Tudta, hogy szeretjük egymást, és mégsem akarta, hogy összekössük az éle­tünket Gyurival. Az esküvői ruhát ő választotta ki nekem, még hermelint is kellett kivennünk a kölcsön­zőből. Azt mondta, meg ne fázzak, hiszen tél van. Most meg itt hagyott az esküvőm előtt két héttel. Marcsi nyakába borult, és sokáig sírdogált.  Nem is tudom elképzelni, hogy Anyukám ne legyen ott az esküvőnkön. Marcsi azt is elfelejtette, hogy a műtét után fáj­dalmai vannak. Egy volt csak fontos számára, hogy megvigasztalja barátnőjét.
Tudod Rózsa, -szólt hozzá. - Felnőttél anyukád mellett, mint Bazsarózsa, most már mint Rózsa kell megállnod a helyed. Anyukád végigkí­sért életed első felén, és most egy új életed kezdő­dik, azt már Gyurival kell végigjárnod. Szebb lett volna az esküvőd, ha édesanyád is ott van. De talán ő sem akarta elrontani a házasságodat mindjárt az elején. Lehet, hogy tudatosan hagyott most itt. Mi pedig mellettetek állunk, bármi probléma adódik. Gyuri nagyon szeret, és vigyázni fog rád, de mi is mindig itt vagyunk a közeledben. Siess haza, és készülj az esküvődre. Anyukád szerintem átadott már Gyurinak. Ezentúl ő lesz a társad. Kicsit megnyugodva hagyta ott Marcsit a kórházban. Amikor Marcsi kijött a kórházból, már csak néhány nap volt az esküvőig. Marcsiék taxival mentek, mert így legalább egy koccintásra volt lehetősége Pistának is. A menyasszony káprázatosan szép volt fehér ruhájában, és fehér szőrme vállkendőjében. Az ifjú párnak csillogott a szeme a boldogságtól. Rózsa édesanyjának helyén a vacsora- aszalnál egy szál gyertya égett. A zenészeket visszamondták. Így csak csendes esküvői vacsora volt. Gyuri kisfia Gyuri mellett ült büszkén, csokornyakkendő­vel a nyakában. Látszott, hogy meg volt elégedve mindazzal, ami körülvette. Lehettek vagy hetvenen. Rózsa, mivel vezető volt a gyárban, sok munkatársával osztotta meg az esemény örömét, és Gyuri családjából is sokan voltak. Marcsiék kicsit kilógtak a csapatokból. Ők nem tartoztak egyik cso­porthoz sem. Két teli nagybusz vitte a szálloda éttermébe a meghívottakat. Ez a gyár ajándéka volt az ifjú párnak. A desszert után, minden családhoz odamentek, és megköszönték, hogy eljöttek. Mindenkivel beszélgettek egy keveset. Lát­szott, hogy nem akarnak külön-külön menni a vendé­gekhez, most már csak kézen fogva járkáltak. Szemlá­tomást boldogok voltak.

Másnap indultak a Balatonhoz a háromhetes nászútra. Addig elkészül minden az átalakítással. Gyuri testvére vállalta, hogy felügyel a munkálatokra. Szak­szervezeti beutalót kapott Rózsa, és sok szép nászajándékot munkatársaitól, főnökeitől, beosztottaitól. Mindenki örömmel nyugtázta, hogy álma végre valóra válik. Rózsa már jó előre mondogatta barátainak, és Marcsiéknak is, hogy szerződést kötött Gyurival, még az eljegyzés al­kalmával. A szerződésben az szerepelt, hogy év végé­ig várandós szeretne lenni. Be kell hozni a lemaradást, az elvesztegetett időt. Szeretné minél előbb kezében fogni saját kisbabáját. Még játékosan azt is a szerződés végére írta, ha nem lesz kisma­ma, elválik Gyuritól, A végén egy forró csókkal pe­csételték meg a szerződést. Mindketten így akarták mindenképpen.

11.

A Balatonnál jósze­rével csak nyugdíjas párok teleltek az üdülőben. Mindenki kedves volt velük, egyedül ők voltak nászutasok. Ha így mondják, így is van. Minden percet egymással töltöttek. Nem mentek a társalgóba beszél­getni, pedig mindig hívták őket a házaspárok. Most csak egymás kedvét keresték. Rózsának ez egy egészen ismeretlen életforma volt. Asszony lett, a szó legnemesebb értelmében. Sokat sétáltak a Balaton-par­ton. Megetették a hattyúkat. Gyuri felmelegítette a kezét, ha a hógolyótól átázott a kesztyűje. Min­dig farkaséhesen ültek le az asztalhoz, és gyorsan távoztak étkezés után. Mintha nem is tudnának egy­más nélkül egy külön lépést sem tenni. Nagy terveket szőttek a jövőre nézve. Az álom is valóra válik hamarosan, ha megszületik a kisbaba. Rózsa most már a kiságy helyét is elképzelte a szobában. Ott elfér majd Gyurinak a fia, és a kistestvér is. Mindent pontosan megterveztek, hogyan élik majd az életüket. Most, hogy lett igazi társa anyukája elvesztését is könnyebben viselte. Édesanyja szép kort ért meg, és mindvé­gig mellette volt a szeretett kislány, az ő Bazsaró­zsája. Most már nyugodtan aludt el örökre.

Amint hazajöttek a nászútról, Rózsának hamarosan mun­kába kellett menni. Gyuri még szabadságon maradt, hogy minél előbb elkészüljön a felújítás. Mindjárt éjszakai műszakba kellett Rózsának menni. Nehezen hagy­ta otthon párját, de Gyuri is már előre panaszko­dott, hogy egyedül kell neki tölteni az éjszakát. Ő sohasem járt éjszakára dolgozni. Neki nehezebb volt elfogadni, hogy vannak munkahelyek, ahol éjjel-nappal mennek a gépek. Fél éjszakáját ébren töltötte. Nem tudott elaludni. Megbeszéli asszonykájával, hogy nézzen más munka után, mert ez neki sehogy sem fog menni. Mindig egyedül tölteni az éjszakát. Ha már ö is elkezd újra dolgozni, alig fognak találkozni. Ő reggel megy el, Rózsa délutánra késő estig, vagy éjszakára, és mire hazajön_, addigra már ő megy el a munkahelyére. Ez így nem lesz jól. Ezeken gondolko­dott. Talán valamennyit aludhatott is, amikor csön­gettek. Nem volt hozzászokva, hogy kimenjen kaput nyitni. Különben is, már nem volt semmi kötelessé­gük, hogy kinyissák másoknak a kaput. Már mindenkinek volt kapucsengője. Mivel csak nem maradt abba a csengetés, felkapott magára egy nadrágot, és kiment a kapuhoz. Egy ismeretlen férfi állt a kapuban-Gyurihoz van szerencsém? -kérdezte.

-Igen, de mi­ért? Kissé megborsódzott a bőre. Nagyon nem tetszett neki az idegen különleges viselkedése. Mondaná neki, jöjjön beljebb, de nyelve nem mozdult, várta, hogy mit akar az ismeretlen férfi.

-Nem megyek be -hadarta -, jöjjön velem! Kocsival vagyok. A felesége az Egyetemi Kli­nikán van. Gyuri előbb megdöbbent a hallottakon, majd annyit sikerült kinyögnie, hogy azonnal megy. Ahogy magára kapkodta ruháit, akkor -jutott az eszébe, hogy még azt sem kérdezte meg, miért? Még gyorsabban öltözött. Az idegen a mellékutcába kísérte, mert ott állt az autója.

-Mondja már meg_: balesetet szenvedett, vagy mi van hát vele?

 Az idegen csak annyit mondott, hogy a munkahelyén rosszul lett, és a mentő a Klinikára  vitte. Rózsa megkérte, hogy műszak után menjen el a lakásuk­ra, és szóljon a férjének, hogy hol van. Gyuri ki­csit nyugodtabb lett ettől a mondattól. Akármi tör­tént, biztos csak mulandó rosszullét. Azért izgatott­sága nem szűnt meg. Az sem jutott az eszébe, hogy a lakáskulcsot otthagyja a szomszédba, hogyha jönnek a munkások, be tudjanak menni a lakásba. Most csak Rózsa állapota érdekelte.  A portán hamarosan, egy -két telefonhívás után mondták, hogy hol van.  Rózsa még mindig a felvételi osztály előtt ült, egy másik kolleganője ült mellette. Várták, hogy felvegyék az osztályra. Gyuri keresett egy orvost gyorsan, hogy segítsen neki. Mondja meg, mi van az újonnan behozott beteggel.

-Majd ha megröntgenezzük, akkor tudok vala­mit mondani.- azzal ott is hagyta Gyurit, aki azonnal odament Rózsához. Látta, hogy nagyon szenved.

-Mi történt? –kérdezte.

-Éjszaka rettenetes fejfájá­som kezdődött. Leültem, hátha abba marad. Egyre erősebben f á j t , majdnem szétrepedt, úgy érez­tem, meghalok.

-Talán azt mégsem.- mosolygott rá Gyuri. De a már jól ismert mosolygást nem látta Rózsa arcán. Pedig akkor a legédesebb, amikor a kis gödröcskék lát­szanak az arcán. Most ezeket nem látta. Mi történ­hetett?
-Mit ettél? Mit ittál? Fogdostál -e valamilyen vegyszert? Mindenre olyan választ kapott, ami nem utalt semmi bajra. Akkor pedig miért szenved ennyire? Rózsa az ölébe haj­totta fejét, és csak sírdogált. Gyuri hamaro­san megint keresett egy orvost, hogy most már foglal­kozzanak szeretett feleségével. Nagy sokára beültet­ték egy kerekesszékbe, és elvitték az egyik vizsgálóba. Azt mondták, EEG-t csinálnak, hogy megtudják, mitől ez az irgalmatlan fajfájás. Gyuri megpróbált nyugodt lenni, de sehogy sem sikerült neki. Végre kitolták a vizsgálóból Rózsát. A hosszú kontyát szétbontották, valami ragacs volt mindenütt a haján. Gyuri nem tudta elfogadni, hogy az este még oly vidám felesége ilyen állapotban van. Szeret­te volna átvenni fájdalmát, de ez nem lehetséges. Mondták neki, hogy majd behívják, ha már ágyba fek­tették a beteget. Nekik "beteg" volt_; neki a szerelme. Izgatottan várakozott az ajtó előtt, ahova bevitték Rózsát. Ólomlábakon múltak a percek, mert azt mond­ták neki, hogy pár perc múlva bemehet hozzá, de azóta egy óra is eltelhetett. Végre szólt neki az orvos, hogy bemehet, csak vegyen föl egy fehér köpenyt, és a cipőjére fehér papucsot, és az arca elé szájkendőt. Nem bánta, bármit is kell magára aggatni, csak már megtudhasson valamit. Gyuri rögtön feltette a kérdését:

-Mi baja a feleségemnek?

-Megerősödött a gyanúnk, agyembóliája van.

-Az meg mi?

Ez a kérdés úgy hangzott, mintha azt kérdezné: Mit csináltak vele?

Az orvos megpróbálta tü­relemre inteni Gyurit.

-Sajnos ez olyan dolog, hogy bármikor bekövetkezhet, ha a vér sűrűsége magasabb a természetesnél. Nem emlékszik rá, hogy volt -e mostanában sérülése? Kicsit gondolkodott, aztán eszébe jutott.

-Az ujján volt egy nagy tályog. Biztos vala­mi sérülés okozta, és azt a kézsebészeten megműtöt­ték. Ennek már több hete is van.

-Most kicsit köze­lebb kerültünk a megoldáshoz. Vettünk vért is a fe­leségétől, és megnézzük a trombózisra utaló ered­ményt. Mondta a neje, hogy anyukájának ötször volt trombózis a lábában.
Gyuri csak meregette a szemeit az orvosra, de nem lett okosabb. Az orvos ezt látva, még gyorsan elmondta, hogy a trombózist egy vér­rög okozza, ami valahol elzárja a vér áramlását az érben.
- Most ezt próbáljuk elmozdítani az agyban, és szét­oszlatni az agyi érben. Nyugalomra van szüksége, és arra, hogy betartsa az utasításainkat. Addig ellátjuk fájdalomcsillapítóval is. Megkérjük, ne izgas­sa föl a feleségét, hogy ne történhessen váratlan dolog. Ez nagyon komoly betegség, de mindent megteszünk, hogy meggyógyuljon. Legyen hozzá nagyon kedves, és nyugtató szava­kat mondjon neki. Azzal segíthet rajta.

Gyuri megpró­bált mélyeket lélegezni, hogy el ne sírja magát. Magára vette a kötelező holmikat, és bement az osz­tályra. Rózsa éppen aludt. Az erős fájdalomcsillapító és nyugtató megtette a hatását. Olyan szép volt az arca, most, hogy aludt fürkészhette minden oldalról. Csak azt a szép kék szemet nem láthatta, ami olyan kedves volt számára. A nézése, mint galambé, olyan volt. Tiszta, és nyílt tekintetű, ha hazaviheti meg ­is mondja neki., hogy a szeme a legszebb. Sok apró­ságot felfedezett még. A füle olyan kicsike, mint egy babáé. A szája pedig tényleg egy bazsarózsára emlé­keztette. Hálát adott a Teremtőnek, hogy egy ilyen szép, és okos asszonnyal ajándékozta meg. Remélte, nem kell sokáig nélkülöznie a szeretetét. Bejött egy nővér, és megzavarta gondolatai láncában. Éppen az infúziót ellenőrizte, és valamit bele is fecskendezett.

-Ne ébressze fel, mert nagyon fáj a feje, és ha ébren van, jobban érzi!

-Azt igazán nem szeretném.- gondolta magában. Szólni nem akart, hogy azzal se ébressze fel Szerelmét. Vagy egy órát ülhetett mellette, amikor Rózsa kinyitotta szemét, és meg­látta őt. Fel szeretett volna ugrani, hogy magá­hoz ölelhesse. Olyan éles fájdalom hasított a fejébe, ami rögtön arra késztette, hogy feküdjön nyugodtan. Az arca azért mosolygósra változott. Gyuri óvatosan lehajolt, és megcsókolta. Mint egy hímes tojást, úgy érintette meg a vállát, arcát, hogy megsimogathassa. Megkérdezte, miket hozzon be? Majd amikor látta, hogy felesége újból becsukta a szemét, egy újabb csókot lehelt a homlokára. Hagyta, hadd aludjon tovább. A villamoson megint gondolataiba mélyedt. Pár hónapja még nem gondolta_, hogy lesz egy asszony, akit ennyire megszeret, és most azzal kell szembesül­nie, hogy történt vele valami iszonyatos dolog.  Az első asszonya is olyan gyorsan hagyta magára, hogy nem tudta elfogadni a sors kegyetlenségét. Egy tüneményes kisfiút hozott a világra. Szépen éltek, de alig kezdte el az iskolát a kisfiuk, anyuka megbetegedett. Sokáig járt kezelésre, mégis itt hagyta őket. Azt mondták, hogy áttétes volt már a mellrákja. Nem is gondolt akkor arra, hogy lesz még valaki, akit úgy fog szeretni, vagy még jobban. Nem is tudja már! Miért éppen vele fordulnak elő ezek a keserves dolgok... Már az éjszaka folyamán előszedett mindent, amit Rózsa kért.  Legszívesebben még az este bevitte volna, de nem lehetett. Így másnap indult  útnak, a  ruhákkal. Megsimogatta őket_; hogy vigyázzanak Rózsára, amíg a kórházban kell ma­radnia . Reggel gyorsan beadta a kulcsot a szomszédba, hogy bemehessenek a kőművesek, akik a fürdőszobát fogják újjávarázsolni. Hadd örüljön majd Rózsa, milyen szép új kád, és színes csempe lesz a fürdőszobában. Azután gyorsan ment a kórházba. Útköz­ben egy utcai fülkéből felhívta a munkahelyét. Ott a barátját kereste, hogy elmondja a szomorú eseményt. Pista döbbenten hallgatta, hogy mi történt.

A kórházba érve látta, hogy az előtérben ki van írva, mit kell felvenni, hogy tovább mehessen. Amikor ezt megtette, elolvasta az ajtóra írt nagybetűs szöveget is. Intenzív Osztály. Még ilyen helyen sohasem járt. Azt sem tud­ta, itt hogyan kell viselkedni. Csengetni kellett, hogy beengedjék. Megnézte a nővér, minden rajta van -e előírás szerint. Azután bevezette egy nagyobb te­rembe, ahol vegyesen feküdtek nő és férfibetegek, és mindenki csendesen pihent. A gépek zümmögése törte csak meg a csendet. Rózsa arca kivirult, amikor meglátta férjét.

-Most tényleg olyan vagy, mint egy bazsarózsa. -kedves­kedett Gyuri.

-Most már kicsit jobban vagyok. - rebegte Rózsa, csak nem tudta_, hogy erős fájdalomcsil­lapító hatása alatt van. -Ha itt vagy mellettem, már nem is fáj semmim. Akár haza is vihetnél.

-Azért azt mégsem!- hangzott a határozott válasz- Még egy ideig meg­figyelés alatt tartanak, és majd megmondja az orvos, hogy mikor jöhetsz haza. Addigra legalább szép lesz az új fürdőszoba. Minden ki lesz cserélve ott. Meglátod, mennyi örömöd lesz benne!

Még egy jó ideig simogatta, szeretgette, nem mutatta hogy a gépek, amiket rákapcsoltak, megrémisztik. Mikor hallotta, hogy vége a látogatásnak, akkor döbbent rá_; hogy egyedül kell innen hazamennie. Addigra beesteledett. Mit kezdjen most egyedül? Mi­ért vele történik mindez? Olyan szépen indult ez a

szerelem... Neki meg most még az sem jut az eszébe, hogy mit vigyen másnap a kórházba szerelmének. A fe­leség szó még kissé idegen volt számára. Igazi, mély szere­lemmel gondolt Rózsájára, és a kórház felé küldte sóha­jait.

12.

 Pista munka után elmesélte Marcsinak, hogy Rózsa a kórházban van. Este Marcsival együtt ott voltak a klinikán. Rózsa most is nyugodt, és látszólag boldog volt

-Elkészültek az esküvői ké­pek. Gyuri az előbb hozta el a fényképész­től.  Válasszál belőlük!- mondta határozottan. -Azokból majd sokszorosítunk. Mindenki felírja a kép hátuljára a nevét, és tudni fogom, hogy kinek me­lyik képből kell. Marcsi sokat kérdezgetett.

-Milyen volt a Balato­non? Zajlik-e a jég? Ott voltak -e a hattyúk? Mindenfélét kérdezett, csak a bajról ne kelljen beszélni. Közben hoztak valami innivalót egy műanyag pohárban. Akkor már nem voltak rajta az ágyhoz kötő szerkezetek. Leszállt az ágyról, és kiöntötte a csapba a pohárban lévő folyadékot.

-Mi volt ez? -kérdezte Marcsi.

-Csak glicerin, de olyan rossz az íze, hogy mindig hányingert kapok tőle. Ezért ha hozzák, mindig kiön­töm a csapba.

-Figyelj – jegyezte meg Marcsi-, ezt azért kapod, hogy jobb legyen neked! Hidd el, muszáj megin­nod! Ugye, legközelebb megiszod? Marcsi sem tudta, mi­ért kapja, de biztos van jelentősége, ha sokszor hoz­nak neki naponta. Rózsa hajthatatlan maradt.

-Nem tudsz meggyőzni úgysem. Ilyen kellemetlen italt te sem innál meg!

-Ez nem kívánságpohár -korholta Marcsi-, meg kell innod! Érted?

Marcsi nem akar­ta kellemetlen helyzetbe hozni a barátnőjét, így nem szólt a nővérkének a látottakról. Gyurinak megemlítette, hogy próbálja meg rábeszélni Rózsát, hogy amit a nővér hoz, vegye be, vagy igya meg. Az­tán elköszönt, hogy hadd maradjanak egyedül a fiata­lok. Otthon elmesélte Rózsa akaratosságát, és kérte férjét, hogy alkalmasint ő is szorgalmazza a dol­got Gyurinál.

Két hétig feküdhetett az intenzíven Ró­zsa, amikor egy nap Marcsi üresen találta az ágyát. Ő, mint régi kórházlakó megrettent attól, amit látott. Az ágy szépen fel volt tisztán húzva, és nem feküdt benne senki. Még éppen nővért sem látott a közelben. A rémület kiült arcára is.  Tegnap még itt válogat­ták az esküvőről elkészült képeket. Sokat nevettek.. Utólag megmondta Rózsa, hogy mennyire zavarta az a szőrme, amit a ruhája fölé kellett feltenni. Jobb, ha valaki nyáron megy férjhez, mert akkor könnyebb esküvői ruhát választani. Nem kellett volna ez a cicoma a vállára. De ha már anyukája ezt akarta, hát ő is beleegyezett. Elég sokat kellett a taxiba ülniük a Házasságkötő teremig is, és onnan a Szállo­da étterméig. Onnan már csak gyalog kellett lemenni a vacsora után. Hiszen ott laktak az udvarban.

-Drága Anyukám annyira adott a külsőségekre; hogy még az apró minirózsákat is ő javasolta a dús kontyomba, és a fátyol díszítésére. Látod, mégsem várta, meg, hogy láthasson ilyen díszesen felöltözve_… -és a képekre mutatott.

Jókat nevettek, hogy kik hogyan viselked­tek a szálloda éttermében. Legtöbben még szállodában sem voltak. Legtöbben a szövőgyárból jöttek, főkép­pen a brigádtagok, és a főnökök. Gyurinak rokonai, és barátai is voltak a vendégek között.

-Örültem, mikor benneteket is megláttalak az Anyakönyvi Hivatalban. Nem hittem, hogy olyan nagy műtét után eljöttök.

-Nem hagyhattam ki ezt az élményt, mivel ez életed legnagyobb fordulópontja. Tudtam, hogy rám most szükséged van. Hiszen én úgy láttam, hogy anyukád után hozzánk állsz a legközelebb. Pistával és a gyerekekkel család­tagnak fogadtunk. Ezen nagyot nevettek megint

-És még mindig nem látok senkit, aki felvilágosítana hogylétedről. Bátyáidnak is szólni kellene. –kockáztatta meg Marcsi.

-Azt sem tudják, hogy férjhez mentem. Tudod, hogy régen megszakadt a kapcsolatunk. Néha én még elmentem hozzájuk, de ők anyukámhoz sohasem jöttek el. Így lassan én is elmaradtam tőlük.