6.

 

A tél így telt el. Közösen tervezték Bazsarózsa kö­vetkező utazását. A kisbaba márciusban megérkezett, így a moszkvai utat nem befolyásolta. Ezen elmélke­dett, míg a villamos vitte Marcsiékhoz. Most én le­szek a Kismamája. Mikor megérkezett,   látta, hogy egy csomó pelenka már vasalásra készen megszáradt

-Hadd vasaljam én!-kérte Marcsit.

-Na, ne! Nem ezért jöttél! Inkább odaadom a babát, és ringatha­tod.- ajánlotta barátnője.
-Nem ezt akarom. Én szeretném kivasalni a pelenkáit, utána kicserélhetem, és még teát is adhatok neki. Ezt szeretném. Marcsi leült és nézte, hogy barátnője a pelenkákat milyen szere­tettel vasalja, hajtogatja. A kisbaba aludt közben a ágyában. Mindenre kíváncsi volt Bazsarózsa. Hogy nehéz-e megszülni egy kisbabát? Milyen érzés, amikor a kezedbe veszed először? Milyen érzés, amikor elő­ször szoptatod? Míg vasalt, mindenre választ várt. Csillogott a sze­me a boldogságtól. Most őt avatja be barátnője egy olyan titokba, mint őneki az utazás. Egy pici ránc sem maradhatott a pelenkákon. Csak vasalta, simogatta, és álmodozott. Hátha egyszer neki is lehetne egy kisbabája, akit csak neki adott a sors, és senki nem szólhat bele, hogy hogyan szeresse. Persze ehhez egy olyan férj is kell, aki mindenképpen megfelel az elvárásainak. Mielőtt végképp elérzékenyült vol­na, Marcsi megzavarta gondolatait. Felébredt a kicsi.

-Akkor most ugye én csinálhatok mindent?

-Természetes.

 Ahogy csak tudta, gyorsan letette a vasalót. Szaladt a kicsihez. Kiemelte a gyerekágyból. Nézték egymást, megállt a levegő is. Most volt először a kezében kisbaba.

-Gyönyörű!- mondta, és egy cuppanós puszit nyomott a feje búbjára. Marcsi csak nézte. Nem akar­ta megzavarni ezt a különleges találkozást egy fel­nőtt és egy újszülött között. A kicsinek furcsa volt az idegen arc, hiszen eddig még mindig a mamája vette ki a kisá­gyából, most pedig egy ismeretlen.

-Mégis kellemes a hangja, és az ölelése. Látom, itt a Mama is. -gondolta a kicsi- így nem kell félnem.

-Nézd! Rám mosolygott! –örvendezett Bazsarózsa.

-Akkor most megnézzük a pelust. Akkor még nem volt papír­pelenka. Mindig mosni és hipózni kellett. A sok hófe­hér pelenka a gyerekágy végében sorakozott.

Szép nyu­godtan lefektette a kicsit a pelenkázó asztalra, és ahogy Marcsi mondta, mindben követte az utasításait. Nagyon büszke volt a bátorságára, hegy azt a kis csecsemőt meg merte fogni- később meg is fürdethette a kicsit.  Persze felügyelet mellett. Csodálatos érzés tartotta hatalmában mindvégig, míg  babázhatott. Ez még szebb, mint az utazás! Ez is egy utazás a gyermeki lélekhez. Ezt sokáig fogja majd művelni, itt is, és ha neki lehetne kisbabája, akkor otthon is. Teljesen elmerült álmaiban. Ha anyukája engedné, hogy odaköltözzön egy fiú, és feleségül mehetne hozzá, akkor lenne a legboldogabb. Ilyenekről neki nem is szabadna gondolkodni, hiszen ők ketten egy család! Megmondta anyukája, és ő szófogadó. Anyuka azt nem szeretné, ha osztozni kellene a szeretetben. -gondolta.

-Figyeld meg, milyen aranyos mikor már majdnem alszik, elmosolyodik.

 Mivel már későre járt az idő, Bazsarózsa elköszönt, és hazavitte a busz. Útközben sokat gondolt arra az ici-pici kezecskére, amelyik belekapaszkodott az ő karjába fürdetés közben. Erről anyukájával nem mert beszélni, mert ismerte az érveit- hogy miért nem lehet ilyesmiről szó. Talán nem volt boldog a két házasságában_, vagy amiért el­veszítette minkét férjét, talán őt akarja megkímél­ni a csalódásoktól. Nem merte megkérdezni sem. A munkahelyén neki fogadtak szót a beosztottak. Ott­hon pedig harminc évesen ő fogad szót Anyukájának. Furcsa az élet.  Neki azért az volt a legfontosabb, hogy Anyukáját boldognak láthassa. Közben eljött az utazás ideje. Moszkva! Ott még több látnivaló lesz, mint Szocsiban. A víztől sem kell félni. A sok cso­dálatos templom mellett elmentek a Tretyakov képtárba. Egy alkalommal pedig megnéztek egy balett előa­dást a Nagyszínházban. Az a sok csodálatos ikon ami megfogta, és az áhitat, ami kísérte a templomokban. A repülőút is nagyon különleges volt számára. Tovább tartott a beszállás, és a kiszállás, mint maga a re­pülőút. Az a látvány, ami a felhők között, majd fölötte, elkápráztatta, felejthetetlen volt. Ha kinézett a gép ablakán, ha nem figyel nagyon, akár a földön is lehetne, mert fölötte is, és alatta is felhők voltak. Utazott volna még tovább, annyira beleszere­tett a repülésbe. Ha tudta volna, hogy ilyen szép a repülés, Szocsiba is úgy ment volna. Akkor még ki­csit félt a magasságtól. Most már nem fél. Hazafelé már rakosgatta, rendezgette a képeslapokat, hogy otthon már csak bele kelljen tenni az új albumba. Most már az albumok is szaporodnak, a képekkel és a leírásokkal. Ahogy hazaért, máris szervezte az idő­beosztását, hogy minél hamarabb Marcsiékhoz mehessen. Ők már nagyon várták az élménybeszámolót. A kisbaba is nőtt azóta, hiszen két hete nem látta. Először otthon tartott anyukájának beszámolót, utána a munkahelyén. Így beleírták a Brigádnaplóba is, hogy Moszkvában járt.

Ez akkor sokat számított, a dicsőségtáblára is fel­került ezek után. Őszintén hitt az egyenlőségben, hitte, hogy ez vezeti előre a történelmet. Sokszor idézte Petőfi Sándor versrészletét: Ha majd a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet…

Marcsi csodálta tisztalelkűségét, és hitét eszméi­ben. Ezt a hitet mindig hangoztatta is Bazsarózsa.

Eszménye az egyenlőség volt. Meggyőződéses híve volt a szocializmusnak. Tisztán és becsületesen élt. Soha nem akart többet, mint amiért megdolgozott. Ahhoz, hogy élete tökéletes legyen, csak egy saját család hiányzott, férj és gyermek. Édesanyját viszont nem akarta ma­gára hagyni. Testvéreit, akik már régóta saját családjukban éltek, néha meglátogatta. Ott is voltak gye­rekek, de nem került olyan közelségbe hozzájuk, mint Marcsi gyerekeihez. Nagy volt a korkülönbség a test­vérei és közte. Soha sem tudtak úgy igazán mint testvérek beszélgetni. Nem rajta múlt. Magányát leginkább Marcsiéknál érezte feloldódni. Ott otthonosan érez­te magát. Most is várják. Becsengetett a kaputele­fonon. Tudta, hogy mindig szívesen fogadják.

-Ugye, most nem akarsz nekem csirkét sütni? Ha igen, akkor inkább zárd le, mert megint hosszú beszámolóm lesz!

Órákig beszélgettek a szép útról, amin részt vett most. Késő estig nem feküdtek le, mert olyan sok mondanivalójuk volt egymás számára. Mikor véget ért az élménybeszámoló, kezdődött a pici baba utáni érdek­lődés és a fürdetés. Már a tejet is ő itatta meg vele a fürdés után. Nem nagyon volt kedve otthagyni azt a kis csöppséget. Most ő is Anyukának érezte ma­gát.

-Jövök, a jövő héten is, ügye nem baj?

-Dehogy! -válaszolta mondta Marcsi.- Lehet ám őt sétáltatni is, akkor, mi­kor korábban jössz.

Így telt el a nyár után a tél. Ha jött Bazsarózsa, a kisbaba máris mászott az ölébe, ott nagyon szeretett ugrálni. Sok szépet mesélt is pici barátnőjének. Addig Marcsi a háztartási munká­kat végezhette, míg barátnője a kicsivel foglalatos­kodott. A nagyobbik kislány már a játszótéren szere­tett lenni inkább, és nemigen maradt fent a lakás­ban, ha vendég jött. Marcsi mindig mondogatta:

-Keress már egy fiút magad­nak, és menj férjhez! Lassan elmúlik fölötted is a fiatalság! Gyereket akkor érdemes szülni, amikor még elég fiatal vagy. Ahhoz, hogy megértsd a problémáit akkor, amikor tini korba kerül_, ez a legfontosabb. Ha későn születik, már nem lesz elég türelmed hozzá_; hogy a problémáit helyesen kezeld.

A válasz mindig az volt:- Tudod Anyuka milyen felfogású, ezért ne is beszéljünk a dologról!

-Látod, -mondta Marcsi. Erről beszéltem neked eddig is. Magamról látom, hogy a kilenc év korkülönbség is meglátszik a két kislányon, Nikim hamar önállóvá akar válni, mert már most beleírogat a füzeteibe, ha nem figyelek eléggé. Neki nem a kifestő könyv kell, hanem a nővére matek vagy fizika füzete. Abba ő is beírja a véleményét, a leg­nagyobb bosszúságunkra. Lényeg mégis az, hogy aktív. Szerencsére a  nagytestvére nagyon szereti, és így nem kerül szorult helyzetbe, amikor ilyet csinál. Látod, közben szétválasztottuk a az egyik szobát . Két ki­csi lett belőle. Így bezárhatja az ajtót a nagyobbik, ha éppen nem akarja, hogy húga helyette megírja a házi dolgozatot, vagy megoldja a matekpéldákat!

Mikor már beesteledett, Bazsarózsa hazament. Marcsi törte a fejét, hogy mit lehetne kitalálni, hogy ba­rátnője is családot alapíthasson. Nem tudott egyelőre semmi okosat kitalálni.

 

7.

 

 Lassan elmúlt a tél, amit estefelé sokszor együtt töltöttek. Volt ott be­szélgetés, játék a kicsivel, szóval így múltak el a hideg napok. Kezdett kitavaszodni, és sütött a nap. Egyik délután sugárzó szemekkel jött Bazsarózsa. Marcsi huncutul figyelte, mitől ilyen csillogóak a szemei?

-Csak nem van valaki az életedben, mármint hímnemű?

-Jaj, hogy Te miket találsz ki rólam! Nem erről van szó. Képzeljétek, a szabadságom alatt MONGÓLIÁBA megyek!

-Na, ne!- berzenkedett Marcsi. -Mit akarsz ott csinálni? Ott csak sztyeppék és jurták vannak.

-Nem baj. Akkor is szeretném megnézni, milyen ott az élet!

 Aztán eljött az utazás ideje. Bazsarózsa útikönyvekkel "felszerelkezve" nekivágott a hosszú uta­zásnak. Kevés ruhanemű, inkább az útikönyvek. A repülés közben áttanulmányozta a begyűjtött útleírásokat Mongóliáról. Moszkvában már első éjszakájukon kér­ték, adja el a legkedvesebb farmerét. Na nem. Majd ha visszafelé jövünk, talán. –mondta oroszul Rózsa. Jól beszélte a nyelvet. Azt is magánszorgalomból tanulta, mert érdekelte minden, ami Szovjetunióról szólt.  Tényleg hitt a szocializmus felépítésének erejében. Számára az egyenlőség-testvériség nagyon komoly fo­galmak voltak. Hite tiszta, jelleme egészséges lé­lekre vallott. Marcsi hitte is, nem is, de tisztelte barátnője elveit, aki mélyen meg volt győződve az egyenlőség igazságáról. Mikor Rózsa hazaérkezett, megint egy új album készült, és egy hosszú élménybeszámoló. Amikor Marcsival találkozott a kapuban, megkérdezte:

-Ugye nem most sütsz húst?

-Nagyon „gonosz” vagy! Nem elég, hogy elégett az a finom falusi csirke, te még emlé­keztetsz is rá?

Nevettek ezen, míg felértek a lifttel. A kislányok már nagyon várták Bazsarózsa érkezését, nekik egy nagy élmény volt ''ott járni'' ahol talán sohasem fognak.

-Anyuék nem tudnak külföldre járni. Sok a törlesztés, hűtőt, bútort vásároltunk, és inkább itthon nyaralunk, vagy a nyári napközis táborba me­gyek. - cserfeskedett a nagylány. Aztán leült, és míg a kicsi mászkált a szobában, ő már figyelmesen hallgatta fogadott testvérének élménybeszámolóját.

-Képzeljétek, valami csodálatos erejű béke árad az ott élőkből. Kár, hogy nem láthattátok! Olyan elké­pesztő erejű összetartás van közöttük, hogy tanul­hatnánk tőlük. Nem kell nekik a Betonváros, és a TV sem. A villany sem hiányzik. Nem is ismerik sokan m is az az   elektromosság, mégis boldogok. Nekik a pásztorkodás és a szabad élet a fő életelemük. Meg­néztünk egy-két jurtát is. Az a vándorló élethez szükséges lakóház. Költözni szoktak vele. Ahogy meglát­ták a feléjük menő buszunkat, szaladtak elénk a kis szőrös bekecsbe öltöztetett - és bőrcsizmát hordó gyerekek. Tiszta tekintettel, és érdeklődéssel figyelte ők is, hogy nekünk mit mond az idegenvezetőnk. Ki­jött a háziasszony is. Színes szőttesekből készült ruhadarabok, és szőrme mellény díszítette őt. 0lga, az idegenvezető elmagyarázta, melyik ruhadarab miből, és hogyan készül. Az én figyelmemet azonban a gyerekek bájos játéka, szeretetteljes megnyilvánulásai kötötték le. Ez fogott meg leginkább. Egy nagyobb fiú elénk hozott egy erős termetű lovat, és felpattant rá, csak úgy, nyereg nélkül. Majd egy kör nyargalás után kisöccsét is felkapta a lóra vágtázás közben. A kisfiúnak szeme sem rebbent, tudta, mikor kell át­engednie magát a ló ritmusának. Bravúros volt, amit ezek a gyerekek műveltek. Ezt mind a szü­leiktől tanulják. Ez számukra a szükséges tudás. A lányokat sütni, főzni, varrni, szőni tanítják az otthonlévő anyák. A fiúkat az állatok szeretetére, nevelésére és gondozására az apák, nagyapák tanít­ják. A férfiak a fiúkkal foglalkoznak, hiszen ők tud­ják átadni tudásuk legjavát a gyerekeknek a legjobban. Az anyák a kislányokkal kicsi koruktól kezdve ismertetetik meg a konyha rejtelmeivel. Megtanulják már gyermekkorban a fejést, a sajt és egyéb egyebek készítését. A kumisz elkészítése is az ő feladatuk lesz, mire felnőtté válnak, és eljön a férjhez adásnak az ideje. Nekik nem hiányoznak a modern országokban megszokott hívságok. Ők így érzik teljesnek az életüket. A nomád élet nekik a lételemük. A jurtát, ma már nem is szedik fel minduntalan. Hatalmas területeken lehet így is legeltetni, és időnként jó hazatérni a jurtába. Ha a rokonok kíváncsiak egymásra, lóra pattannak, és meglátogatják családtagjaikat, ha messze vertek jurtát. Mikor a férfiak hazatérnek, megszámolják az állatok szaporodását, és beszámolnak az elhullásról is. AZ anyák csodálkoznak, hogy mennyit nőtt a kisfiuk. A sok bámészkodás után, aztán a jurtához mentem, hát azok olyan gyönyörű szőnyegekkel voltak belülről díszítve, hogy káprázatos volt. Ezek a kézzel készített szőnyegek nem csak szépek voltak, hanem a hideg ellen is védték a benne lakókat.

Megkóstoltuk a kumiszt is. Megtudtuk, hogy a kumisz lótejből készült alkoholos ital. Nagyon szeretik a mongolok. Azt az asszo­nyok készítik, és kicsit furcsának találtam az elkészítési módját, ezért erről nem fogok beszélni. A végeredmény viszont elfogadható. Nekem legalább is ízlett. Volt olyan, aki megint fanyalgott. Kérdem én magamtól: Minek jött oda olyan ember, akinek ott semmi sem tetszik? Megittuk a kumiszt, utána kimen­tünk, és egy szép lovasbemutatót tartottak a tiszteletünkre. Biztos ez is benne volt a programban. Szívesen kivártuk, míg minden lovas összejött. Kezdődött a lovas ügyességi bemutató. Nekünk néha a lélegzetünk is elállt, olyan bravúros mutatványokat láthattunk. Sötétedésig néztük, közben elfelejtettük azt is, hogy a nap le­mentével már fáztunk is. De akkor ez senkit sem érdekelt! Késő este értünk a szállásunkra.  Másnap elvittek bennünket egy hatalmas hegy szakadékába, és ott szabad volt egy-egy aranyrögöt felvennünk a földről. Az eddig mindent megreklamálóknak felcsillant a szemük, és felélénkült a fantáziájuk. Gyűjtögették az aranyrögöket. Rájuk szólt a séta közben az idegenvezető, hogy csak egyet lehet elvinni a szakadékból. Azt hiszem, nekik hiába volt minden kérés, mint az erdőben gombaszedéskor, úgy szaladgáltak egyik helyről a másikra. A vége az lett, hogy az idegenvezető, mie­lőtt beszálltunk a buszba, kénytelen volt figyelmeztetni pár embert, hogy addig nem indul a busz, míg vissza nem viszik a sok aranyrögöt. Nekik erre szerződésük volt, hogy ennyi az elvihető mennyiség fejenként. Mindjárt rád gondoltam. Te gyűjtőd a szép és érdekes köveket. Felvettem neked egy szép rögöt abból a rengetegből, amit a vízmosás kidob a szakadékba. Érdeklődtünk: Miért nem bányásszák? Itt külfejtéssel is lehetne aranyat bányászni. Azt mondták, nincs hozzá felszerelésük. És nem is nagyon érdekli őket ez a fajta gazdagság. Viszont láttam, ahogy a sok kisgye­rek a pásztorkodást tanulta a szüleitől. Ott  mindenki boldog volt. A gyerekek hancúroztak az idősek körül, és szinte mindenki tanította őket valamire. Ez nekem maga a megtestesült BÉKE volt. A fővárosuk nem tetszett annyira, mint az a sok jur­tában élő ember viselkedése. Ulánbátorban is voltunk színházban. A város nagyon realista volt. Ott nem tudtam elmerülni a szépségekben. Amikor fölvittek e Mongol-Altajba, azt mondták, négyezer méter magasan le­hetünk. Azok a sziklás hegyek valami csodálatos ér­zéssel töltöttek el. Itt vannak a képek róla. Látod, milyen borzongató a hegycsúcs?

Amikor visszafelé jöttünk, Moszkvában egy éjszakát töltöttünk el egy szál­lodában.  Aztán még egyet, mert nagy volt a vihar, és nem indulhattunk haza. Így beiktattak nekünk egy belvárosi sétát, hogy kitöltsék a napunkat. Aki akart vásárolt. Mindenki hozott egy bimm-bamm csengőt, és evőeszközt. Mikor másnap reggel becsomagoltam a dolgaimat, akkor vettem észre, hogy az aranyrög, amit neked hoztam volna, nincs a csomagomban. Kicsit elszomorodtam. Akárki vette el, nem volt rendes dolog tőle. Most már hiába akarnak farmert venni tőlem, nem adom! Meglopott valaki, és így mindenkire haragszom. Engem mindig arra nevelt az Anyukám, hogy inkább ad­jak másnak abból, amim van, minthogy elvegyek bármit is, amit nem adnak oda. Nahát, Barátnőm, neked nem hozhattam el a gyűjteményedbe azt a szép aranyrögöt!

-Semmi baj! -nyugtatgatta Marcsi-, fő hogy az akaratod megvolt. Annyi nekem, mintha elhoztad volna. Inkább mesélj az élményeidről!

-Voltunk egy gyűjteményes kiállítá­son-kezdett bele Rózsa-, ahol miniatűr elefántcsont szobrocskák voltak. Olyan szépen meg voltak faragva, hogy el sem mertem hinni, hogy ilyet is lehet készíteni. Aztán ugyanott barackmagból faragott csipkedíszeket mutattak be, és ugyancsak apró kis szobrokat. Szinte nagyító kel­lett volna, hogy részletesen megfigyelhessük az al­kotásokat. Nagyon tehetséges művészek munkái voltak. Aztán a népművészetükről is láttunk egy kiállítást. Az a rengeteg terítő, függőkép szőve. Mindet népművé­szek készítették.  Itt vannak a képeslapok róluk. Tudod, azért nem fényképezem sohasem, mert így a lá­tottak legjavát, és legjobb minőségben tudom hazahoz­ni, és beletenni az új albumomba. Ezt aztán mindig nézegethetem, amikor utazni vágyom.

-Hogy milyen iga­zad van!- helyeselt Marcsi. Mi ha elmegyünk a gyerekek­kel valahova, persze itthon, mindig fényképeket ké­szítünk, aztán fele se lesz jó. Viszont őket örökít­jük meg a- zokon a helyeken.

-Tudod nekem nincs kit megörökíteni, ezért én maradok a képeslapoknál…-jegyezte meg kissé szomorkásan Rózsa.

Most inkább süteményt készített Marcsi, az nem éghetett oda, mert előre elkészítette.

8.

 

-Jó lenne egy kis társaságba vinni Bazsarózsát.- fordult Marcsi az urához, késő este, mikor Rózsa már hazament.

-Nemsokára itt a farsang, és még mi sem terveztünk sehova programot. Most itt van a nagymama nálunk, mi is elmehetnénk egyszer egy igazi far­sangi bálba. Mi lenne, ha oda elhívnánk Bazsarózsát is? –jött a válasz.

-Hogy ez nekem miért nem jutott az eszembe?

-Látod, éppen tegnap szólt egy barátom, hogy elmennénk -e velük a Gellért Szállóba, egy farsangi bálba. -lelkesedett fel Pista. -Jó, hogy mondod! Azonnal felhívom Bazsarózsát, hogy eljön-e velünk a bálba.

-Elmen­nék, de nincs báli ruhám. -válaszolta halkan Rózsa.

-Na ez nem baj! Lesz itt az, amire szükséged lesz.

-Igen ám! De mit mondjak az Anyukámnak?

-Mit-mit? Hát azt, hogy én megkértelek, hogy aludjál nálunk, mert vigyázni kell a gyerekekre. Erre Anyukád sem tud nemet mondani.

Így aztán Bazsa­rózsa este hatkor elment Marcsiékhoz "gyerekekre vigyázni". Hamarosan egy gyönyörű, vörös, tüll nagyes­télyibe öltöztették. Olyan volt, mint egy szexbomba. A ruha nem volt átlátszó, de sejtelmes volt, és pont az ő mérete. Kifestették a szemét, csillogókat tettek a gyönyörű kontyába, szóval neki is tetszett, amikor a tükörbe nézett. Nem is hitte el magáról, hogy ilyen szép is lehet, ha olyan ruhát vesz fel, ami kieme­li a szépségét. Nagyon boldognak érezte magát. Még sohasem volt bálban. Most harmincvalahány évesen lett első bálos. Ráadásul a Gellért szállóban! Ha ezt Anyukája megtudja! Marcsiék rábeszélték, hogy igyanak egy kis pezsgőt indulás előtt.

-Most már mindegy! – nevetett-, úgyis olyat teszek, amit Anyukám nem engedne meg!

Jött a taxi, és elindult a baráti társaság. Ahogy odaértek a Gellértbe, Bazsarózsa csak ámult-bámult, hogy ilyen egy bál? Csillogó ruhákban voltak a höl­gyek, a férfiak mind fekete öltönyben, vagy szmoking­ban. Mindenki a legszebb ruháját és a legkedvesebb arcát öltötte fel. Hamarosan a műsor is elkezdődött. Mindenki nagyokat nevetett "Kiskabos" poénjain. Még pár énekes fellépett, utána jöhetett a tánc. Bazsarózsát rögtön elvitte valaki táncolni. Kicsit nehézkesen jött bele a táncba, mert aznap es­te vett először Marcsitól táncórát. Biztatásra végül is belejött a táncba. Sokáig együtt táncoltak. Hosszan lehetne ecsetelni Bazsarózsa hangulatát, de a legfontosabb talán az az érzés volt, hogy most érezte igazán azt, hogy fiatal. Hajnalig ott maradtak a táncparketten a fiatalemberrel. Mikor elköszöntek, a férfi megkérdezte, készíthetne-e neki egy lábára való cipőt, mert igen megtetszett az aprócska, mindössze harmincnégyes lába. A különleges haja természetes, hogy tetszett neki, hiszen az mindenkit megfogott.  Rózsa nemet mondott az amúgy kedves ajánlatra, mert félt attól, mit mond majd az anyukája. Ezzel Marcsiék sem tudtak mit kez­deni. Reggel hazaindult, így nem tudták meg a társaság tag­jai, mit jelentett az első bálosuknak a farsangi bál. Aztán megint jöttek a hétköznapok. Akkor Rózsa is a pénzkeresettel volt elfoglalva. Marcsi már szóvá tette a következő találkozásnál:

-Miért mindig Kelet felé utazol? Nyugat felé is van látnivaló. Hamarosan újra ment hozzájuk, és bejelen­tette, hogy Spanyolországba megy a nyáron.

-Az nagyon szép hely, és még bikaviadal is van ott! Na ezekért, és még sok szép látnivalóért megyek oda.

Az utazásig már együtt keresték az útikönyveket Marcsival. Így gondolatban ő is utazhatott.

Marcsiékat vá­ratlanul meghívták Amerikába. Amíg távol voltak, Bazsarózsa a gyerekeket sem láthatta, mert nagymamájuknál voltak vidéken. Nem is tudta, ki hiányzik job­ban, a barátnője, vagy a pici lány, aki akkor már majdnem hároméves volt. Nagyon szerette. Amikor hazajöttek, azonnal felkereste őket.

-Most ti fogtok nekem élmény­beszámolót tartani. Eddig mindig én jöttem, hogy beszámoljak az utazásomról. Most nektek kell elmondani, mit láttatok, milyen Amerika?

Napokig járt hoz­zájuk, hogy mindent meghallgasson.

-Legközelebb te is utazz az Óceánon túlra, hogy meglásd, ott hogyan élnek! Sok szépet találsz ott is. Főleg a természet szépségei, és az indiánok öröksége az, ami megragadó.

Mindegy, ő most Spanyolországba megy.

Teljesen elbűvölve ért haza az útról. Olyan szépek a hófehér házak, a tenger csillogása. Most már nem akart vízisíelni, elég volt, hogy a tengerben megmártózott. Úszni soha sem tanult meg. A tengerpart viszont a szerelmévé vált. Ott az az andalító, amikor a tenger hullámain kívül semmit sem hallani. Az a tökéletes nyugalom. Így mondta, mikor hazajött onnan. Mesélte, hogy amikor mindenki sziesztázott; neki ak­kor támadt kedve, hogy sétáljon az utcákon. Nagyon szép volt Barcelona. Oda biztos visszavágyik. Délelőtt üzleteket látott a főutak mellett, de amikor visszament este, már szórakozóhelyeket talált. Egyszerűen a boltok átalakultak kávézókká, bárokká. Na ezt nem tudta felfogni, ezért többször is megnéz­te, hogy tényleg így van-e? A sétái során látott szombrérós embereket, akik a kávéház előtt hűsöltek. Itták a hűsítő italokat, és bóbiskoltak a teraszokon.  Ilyenkor kihalt a város, Bazsarózsa pedig megismerhette a spanyolok életformáját. Neki nagyon tetszett. Este viszont, ahogy lement a nap, egy új város tárult szemei elé. Minden, nappal üzletnek látszó helyiség elé kirak­ták az asztalokat. Ott kávézott, italozott az egész város. Neki úgy tetszett, senki nem maradt otthon. Mindenki a hűsítő tengerár szelét várta, hogy az fel­frissülést hozzon számára. A hangulatról az utcai művészek gondoskodtak. Kifestett arcú bohócok, és többszázéves divatot követő ruhába öltözött színészek ontották a humort az utcán üldögélőknek. Boldogság töltötte el, hogy nyugatra is elmerészkedett. Ha még a Bikaviadalra is elmehetnek, akkor az már az élmények netovábbja lesz. Mihelyt megtudta, hogy mennek egy viadalra, azonnal előkereste a viadal szabályait. Úgy igazán ér­dekes egy sportesemény, ha tudjuk a szabályokat, gon­dolta. Máris tanulmányozni kezdte, hogyan zajlik le az esemény. Megtudta, hogy a pikador vezeti elő az egész viadalt. Később többen gyülekeznek, hogy segítségére legyenek a torreádornak. Amikor belép az arénába, a bika már tombol, így mutatkozik be a nézőknek. Próbálta követni a tanul­takat, de nem biztos, hogy sikerült mindent a megfe­lelő sorrendben elmondania Marcsiéknak. A tömeg felhangolódását, úgy érezte, sikerült neki illusztrálnia. Marcsi nagylánya már a kezdeteknél felkiáltott.

-Olyan sokan bosszantották a Bikát? Nem szép dolog!

Rózsa azért tovább mesélt. Az a csodálatos ruhaköltemény, ami a pikadorokon volt, már az is ámulatba ejtette. Hatalmas üvöltések közepette zajlott a bika bosszan­tása. Azt díjazták, aki sikeresen kitért a Bika hara­gos rohanása elől. Minél szebb mozdulattal tért ki a támadások elől, annál nagyobb tapsviharban tört ki a tömeg. A lelátó teljesen megtelt a nézőkkel. Magá­val ragadta a hangulat Bazsarózsát is, neki erről eddig nem is volt fogalma. Ez is egy esti program? Neki eddig csak a mozi, és a színház volt az ünnepi programja. Ez itt egy más világ! Jegyezte meg magá­nak, itt másképpen élik az életüket a mindennapokban az emberek. Neki ez érdekes, és idegen is volt egyszerre.

-Otthon a mindennapok reggelenként vagy vásárlással, vagy munkába menéssel kezdődnek. Aztán a nappalok is mind hasonlóak egymáshoz. Estefelé, ha maradt még idő és energia, akkor megnézzük az ép­pen műsoron lévő filmet a moziban_, vagy amit találunk a tévében. Utcán üldögélőket viszont itthon nem látok. Itt nincsenek sarkon, földön kuporgó kéregetők.  A Befejezetlen Csipketemplom nagyon megra­gadott bájosságával. Az Atlanti- óceán öbleinek szép­sége megragadó volt. Hittem, hogy nekünk mindenképpen jobb a helyzetünk. Itt nincs munkanélküliség! Sőt! Aki nem dolgozik, azt munkakerülésért még meg is büntetik. Vegyes érzelmekkel jöttem haza Magyarországra. A bádogvárosokat azonban nem tudtam kiverni a fejemből. Náluk nincs vasfüggöny, és mégis a sze­génység ott van közöttük. Azért, hogy ne szomorítsalak el, elmondom miért tetszett nekem ez a spanyol út.   Madridban olyan csodá­latos élményben volt részem, hogy nem is hiszed el! Aznap hajat mostam. Nem volt kedvem szárítgatni a hajtincseimet. Így kisétáltam az utcára. Majd csak megszárítja a nap. Egyszer csak valaki megszólított:

-Fürtöske, de szép vagy! Nem akartam hinni a fülemnek, nem a hajam miatt, hanem a magyar szó hallatán. Rög­tön megálltam. Szóljak vissza: Nem is akarsz velem beszélgetni? Aztán a tett következett.

-Hello, én is magyar vagyok. Te pedig csak nem fodrász vagy, hogy ilyen szépen szólítottál meg? Akkor meg a férfi esett pánikba. Ilyen távol éppen egy magyar kislánnyal kerültem kapcsolatba.

-Ha már ilyen szépen összejöttünk, este meghívlak egy italra.

-Kávé megfelel? - kérdezett vissza Rózsa -, mert mást nem fogadok el.

-Nagyon is! - hangzott a válasz_.- A lényeg, hogy beszélgethetek a saját anyanyelvemen egy szülőföldemről származó kedves hölggyel.

-Így történt meg, hogy majdnem lemaradtam a hazautazásról. -folytatta beszámolóját Rózsa.- Ugyanis valamilyen sztrájk miatt hamarabb indult a busz, hogy ne veszítsünk sok időt. Az utolsó pillanatban sétáltam be a szállodába. Már mindenki a bőröndjeivel jött velem szemben, és én most értem csak haza. Most már amilyen gyorsan lehetett bedobáltam a holmimat a bőröndömbe, és szaladtam leadni a kulcsot. Mire indulásra kész volt a társaság, én is a helyemen voltam, indulhattunk haza. Még megállunk egy éjszakára Abano Teme-ben, és utána indulunk Magyarországra . Este, mivel időben érkeztünk, még megnéztük a várost. Egy kisebb város képét mutatta. A hajós szoborcsoport viszont nagyon szép volt. Ezen is Kolumbus áll a hajó fedélzetén, és nézi a messzi tengerek beláthatatlan kékségét. Kimerültünk a sok utazástól- és hamar aludni tértünk. Akkor este tettem rendet a bőröndömben; mert Anyukám nagyon megszidott volna, ha ezt így meglátná. Így ért véget a szabadságom.- fejezte be Rózsa. Marcsi még sokáig kérdezgette. Milyen volt a tenger? Láttatok -e halászhajókat? Milyenek az emberek? Barátságosak? Egyre záporoztak a kérdések. Amíg Bazsarózsa mutatta a fényképeket, és mesélt a spanyol útról mindenki csendesen hallgatta. Most viszont azokról a dolgokról érdeklődtek, amik kimaradtak az élménybeszámolóból. Rózsának megint csak az utolsó busszal sikerült hazaérnie.

-Anyuka! Miért nem feküdtél le? Hiszen már majdnem holnap van. -kérdezte kedvesen édesanyját.

-Nem tudnék nyugodtan lefeküdni, míg nem látom, hogy itthon vagy. Most már nyugodtan megyek aludni.

-Anyukám, megint babázhattam Marcsiéknál. Olyan édes az a kicsi lány, hogy bele tudnék harapni a kis combjába, olyan dundi.

-Remélem- korholta Annuska-, nem mondtál ilyeneket!

-Dehogy! És nem is úgy gondoltam! Sok-sok puszit adtam neki, erre ő mindig felnevetett. Anyukám! Annyira szeretném, ha nekem is lehetne egy ilyen kis Rózsababám. Mostanában sokszor álmodom felőle.

-Értsd meg, ebben a lakásban többen nem férünk el! Nekem pedig már csendre van szükségem. Nem akarhatod_, hogy a gyereksírástól ne tudjak pihenni. Most is már ötödször lett trombózisom.

-Tudom Anyukám! -zárta le elszomorodva a beszélgetést Rózsa.

De lassan már minden gondolata a kisbaba körül forgott, főleg, mikor megfoghatta Marcsi kisbabáját. Sokat járt hozzájuk, hogy részese lehessen a gyermek növekedésének, fejlődésének. Ha csak tehette, mindig levitte a játszó­térre is, és örült, ha idegenek Anyukának nézték. A kisbaba egyre nagyobb lett, és Bazsarózsa az éle­tük része lett. Minden szabadidejét ott töltötte.

-Szólj rám, ha már unod, hogy mindig nálatok vagyok, de így egy kicsit magaménak is érzem Nikit. Ha már nekem nem lehet kisbabám. Most már közeledem a negy­ven felé, és egyre valószínűtlenebb, hogy saját gye­rekem lehessen. Nálatok élem ki anyai ösztöneimet.- panaszkodott egyszer Marcsinak.

-Nem egészen így van ám! - nyugtatta meg barátnője.- Te most készülsz fel az anyaságra, és mikor neked lesz babád, akkor már gyakorlott anyaként fogsz hozzá a gondozásához, majd a neveléséhez. Most pedig nekem éppen jól jön, amikor itt vagy, nyugodtan varrhatok, és közben beszélgethetünk is, és Niki is az öledbe akar mindig ülni. A babázásba is belevon. Te vagy a babáinak a Nagyija. Látod, most már egészen közénk tar­tozol!

-Bár többet jöhetnék! A takarításokat nem hagyhatom abba, ha utazni akarok. Most már nem jut minden évben egy külföldi útra pénzem. Anyukát sem tudom már olyan könnyen itt hagyni, sokat betegeske­dik. Mikor trombózisa van, és én elutazom, valakit nekem kell alkalmaznom mellé. Ilyenkor nem kelhet fel az ágyból, és mindennel ki kell szolgálni. Ha itthon vagyok, akkor csak fél napra kell valaki helyettem Anyuka mellé.

Míg ezeken elmélkedett, visszatért egészséges humora. Úgy tett mintha, viccelt volna.

-Egyébként is csak vicceltem.- tette még hozzá.

 

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: Bazsarózsa 3. rész
P. Baranyai Stefánia szobrászművész honlapja - © 2008 - 2025 - pbaranyaistefania.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat