3.

 

Ahogy Pestre érkezett, rögtön a körútra ment. Szomorú látvány tárult elé. A régi szép épületek, amiket mindig megcsodált, most romokban hevertek. Minden felé bombatalálatos házak fogadták. Ez lett az ő szép fővá­rosából. Le sem lassította lépteit, mert nem akarta sokáig látni a romokat. Hamar megtalálta azt a házat, amit a Nagybajuszú borítékján talált.

Mélyen lehajtott fejjel csöngetett be a ház kapuján. Egy kisnövésű asszonyka nyitott kaput, annak mondta meg, kit keres.

-Az én vagyok, ebben a házban én vagyok a Vici.

-Értem én. A házmester beosztottja. De én egy asszonyt keresek.

-Az is én vagyok! -mondta most már nevetve a Pici asszonyka.

-Annak a Nagybajuszú Antalnak ez a kis aranyos asszony a felesége? -kérdezte magától Károly, de szerencsére hangosan nem mondta ki.

-Jöjjön, fáradjon be! –invitálta beljebb az asszonyka-, és már csukta is vissza a kapu zárját. -Tudja Uram, itt még mindig sok a besurranó tolvaj, muszáj bezárni a kaput.  Inkább mindig kimegyek, ha csönget valaki. Kinyitott egy ajtót a kapuhoz közel, és máris betessékelte a vendéget. Látva, hogy milyen sovány, azonnal, kérés nélkül egy kenyeret és egy kisüveg zsírt tett elé. Szaladt, és hagymát is hozott hozzá. Mikor már mindezzel elkészült, akkor ült le vele szemben, és kérdezősködött.

-Honnan jött? De mindjárt válaszolt is saját kérdésére.- Mindig várok valakit, és mindig jönnek idegenek, ki egy tányér levest kér, ki egy pohár vizet. Mind messziről jönnek, de az uramról senki nem hallott. Magát is azért engedtem be, hátha találkozott vele, és tud Róla valamit mondani. Kicsit elszégyellte magát Károly, hogy nem ezzel kezdte mondókáját. Olyan aranyos volt a kis asszonyka, hogy majdnem elfelejtette, miért is jött.  Csak gyönyörködött csi­nos vendéglátójában. Végül nagyon halkan megszólalt:

-Tisztelettel mondom, róla hoztam üzenetet.

Az asszonynak elkerekedett a szeme, és várta a folytatást. Ahogy Károly mesélt, egyre töpörödöttebb lett az amúgyis kicsi feleség. Még a hagyma is abbahagyta a sercegést a férfi foga között, mikor odáig ért mondandójával, hogy mielőtt fogságba estek, barátja akkor vesztette életét.

-Az a levél, amit a szíve fölött na­pok óta hordott, most itt van nálam és átadom. –tette hozzá elcsukló hangon.

Az asszony nem jajdult föl, de szeméből kerek könnycseppek gurultak le kötényére. A levelet a zsebébe tette, és otthagyta a férfit a zsíros kenyérrel és a hagymával. Halk sírdogálás hallatszott a szobából. Még a kenyér sem ízlett már annyira Károlynak, pedig nagyon éhes volt. Mikor az asszony kijött a szobából, már csak szipogott. Hamarosan me­gint csengettek. Azonnal a kulcsához kapott, és szaladt kaput nyitni. Két, tíz év körüli fiú jött be a lakásba. Megilletődve álltak meg az ajtóban. Annuska, a pici asszonyka bemutatta a fiukat férje bajtársának. Az egyik tizenegy, a másik tizenkét éves volt. Nagyon szerényen voltak öltöztetve, de tisz­ta volt a ruhájuk. Egy kis zöldségleves és kukoricalepény került az asztalra. Annuska elmondta, sikerült cserélni egy kis kukoricalisztet, és melaszt, most abból sütött nekik süteményt.

-Nagyon édesszájúak! – magyarázta, és szeretettel nézte a fiait, hogy milyen jóízűen falatoznak.

Károlyt is megkínálta. Hamar az asztalra került egy kis tea is, azt ők is szeretet­csomagban kapták. Észrevétlenül besötétedett. Károly már indult volna, de olyan kedvesen marasztalták, hogy nem igen akaródzott neki indulni.

-Hol lakik, Károly? A szüleivel él még, vagy várja magát is otthon az asszony? - Csakúgy záporoztak a kérdések, nem is tudta melyik kérdésre válaszoljon. Majd búcsúzkodni kezdett: 

-Megyek, van még egy feladatom a Kerepesi úton, oda is szomorú hírt viszek. Akkor Isten áldja!

Menjen csak! Azért, ha erre jár, csöngessen, és beszélgethetünk a megboldogult uramról.

Ahogy elment Károly_, nem tudott egyébre gondolni Annuska, csak a szépszemű fiatalemberre. Most már tudta, hogy nem kaphatja vissza az ő szeretett Antiját. Elhagyta örökre, de itt ma­radtak a gyerekek, akiket fel kell még nevelni.

-Milyen szelíd tekintete van ennek a Károlynak... Még a fiúk is csendesebben viselkedtek, amíg ő itt volt.- Összerezzent a gondolattól, hogy neki lehetne még egy másik párja is. Igaz, -fonta tovább gondolatait-, hogy kicsit fi­atal, de én sem vagyok még öreg, csak tőle biztos korosabb.

Attól kezdve minden csengetésre összeszorult a gyomra. Hátha Károly csenget. Közben eljött a tanév vége, és a gyerekeket elvitték a Bala­ton mellé nyaralni. Leghamarabb a hadiárvákat vitték, vagy azt már csak ő hitte. Amikor a pályaudvarról hazaért, egy szépen öltözött férfi állt a kapu előtt.

-Kezét csókolom! Mondták, hogy nincs itthon. Gondoltam meg­várom, míg hazaér. Most kaptam szabadságot kaptam a Ganzban. Úgy gondoltam, meglátogatom magukat. Annuskának megdobbant valami a szíve tájékán: Szabadsága alatt minket látogat meg! Akkor nincs kedvese. Szívélyesen, hívta, hegy menjen be, és igyanak együtt egy jó forró teát. Károly a csésze mögül kerek szemekkel figyelte Annuskát. Tényleg nagyon szép vonásai vannak, és a sok haja, amit konty­ba tűzve visel, szép keretet ad az arcának. Szerette volna megsimogatni a szép arcocskát, de nem merte. Egyszer csak maga sem értette, a szája elkezdett beszélni. Ö meg előbb meglepődött, aztán hagyta. Közben ártatlanul nézett az asszonyra.

-Amikor hazajöttem a hadifogságból, és talál­koztam magával, azt hiszem szerelmes lettem. Azért nem jöt­tem sokáig, hogy megbizonyosodjak az érzelmeimről. Most már tudom biztosan, hogy magával, és a fiúkkal szeretnék élni.

Annuska elpirult. De amikor látta, hogy a férfi a válaszára, nem szólt semmit, csak odalépett hozzá, és csókot nyomott az arcára. Akkor már felbátorodott Károly is, és úgy megcsókolta, hogy aztán maga sem hitte, hogy meg merte ezt ­tenni. Most már beszélhettek az esküvőről.  Károlynak volt szép ruhá­ja, munkája, és keresete is. Éppen csak a család hiányzott az életéből. Annuska igent mondott. Nem csak akkor este, hanem az anyakönyvvezető előtt is. A menyasszony két szomszédja volt a két tanú. Egy egyszerű, de finom vacsorára is futotta Károly félretett pénzéből. Így négyesben költötték el az esküvői ebé­det.  Károly másnap már vitte is kis csomagját az új család­jához. Éppen csak kifizette a hónapos szoba még ráeső ré­szét, és már indult is a villamoshoz. Annuska az új menyecske csókkal fogadta fiatal urát. Mikorra a Gyerekek hazaértek a Balatonról, már együtt várták őket a pályaudvaron.

 

---

 

4.

 

A fiúkat nem lepték meg az események. Hiszen az igazi apukájukat már régóta nem látták. Most már nem mondhatják rájuk, hogy árvák, hiszen nekik is van már Apukájuk.

Mikorra megint eljött a nyár, hozott nekik egy kislány testvért. Olyan szép piros volt az arca, hogy el is nevezték Rózsának. Göndör hajjal született, csinált is neki Annuska "kakastaréjt" a hajából. Igen szép kislány volt, illett rá a Rózsa név.

Az édesapja úgy becézte, "Babarózsa". Mikor már be­szélgetni kezdett, és megkérdezték tőle, hogy hívják, mindig azt mondta: „Bazsarózsa". Ez még jobban tetszett Károlynak. Mikorra iskolás lett, rajtamaradt a "Bazsarózsa” név. Testvérei úgy viselkedtek vele, mint egy játék babával. Szép hosszú haja lett. Olyan göndör, hogy csak Annuska tudta kifésülni. Neki is ilyen sűrű, és göndör haja volt, és mindig kontyot csinált magának is. Bazsarózsa ahogy nőtt, egyre szebb  és szebb lett. A tanulás is jól ment neki, a földrajzot szerette a legjobban. Mire elvégezte az általános iskolát, már minden föllelhető könyvet kiolvasott az or­szágokról. Mégsem készült földrajz tanárnak. Mindig azt mondta, utazó lesz, ha felnő.

Az édesapja egyre többet betegeskedett. A hadifogságnak meglett a böjtje. Mire már elment a sok köhögése miatt az orvoshoz, késő volt. Hamarosan elvitte a tüdőbaj. Annuska másodszor is megözvegyült. Közben már nyugdíjas lett. Sokat dolgozott a lépcsőházban, de ha megkérték, a szomszédoknál is takarított.

Bazsarózsa testvérei hamar megnősültek, így ketten maradtak a kis lakásban. Bazsarózsa csak esti középiskolába járhatott. Annuska nem tudta taníttatni a.  kis vicei nyugdíjá­ból. A fiatal lány nappal dolgozott, este iskolába ment. Az utazás még mindig kitöltötte szabadidejét. Na nem igazán utazott, hanem a könyvekből olvasva járta be az egész világot. Még fiú barátja sem volt neki.  Gyűjtötte az országokról a színes képeslapokat. Mindegyik lap alá ismertetőt írt. Gyűltek a képes­lapok, és a vágyakozása egyre nőtt a nagyvilág iránt. Még össze sem tudja gyűjteni az utazásra valót, mert ha­zaadja anyukájának a fizetését.

 

5.

 

Egyik nap aztán megtört a jég. Rohant haza munka után.

-Anyukám! Kaptam egy beutalót a Balatonhoz.

-Jól van kislányom. Csak az a baj, hogy nincs fürdőruhád!

-Az nem baj! -felelte Bazsarózsa, és tényleg nem bánta. Csak arra tudott gondolni, hogy végre utazni fog! 

Mégis, mikor eljött a nyaralás ideje, Annuska elment vele az áruházba, és vettek egy szép fürdőruhát.

Balatonfüreden a strandon kint ült a parton, de nem ment be a Balatonba, hogy a szép fürdőruhája ne legyen csúnya. Azt mondta az anyukája, hogy a víztől kifakul a színe, és nem lesz többé szép a fürdő­ruha. Neki pedig nincs pénze, hogy minden évben újat vegyenek. Az intelmet nagyon figyelmesen meghallgatta, magában megfogadta, hogy vigyázni fog rá. Ezért aztán nem is lett vizes a fürdőruhája.

A város viszont nagyon érdekelte. Mindent megnézett. Kiállításokat, Jókai nyaralóját, és hallotta azt is, hogy most lesz. az Annabál.

-Kár, hogy nem tudok táncolni, és nem is vagyok Anna.- sopánkodott. Azért a felvonulást, amit a hangosbemondó mindig mond, okvetlen megnézem.

Volt az üdülőben egy csinos fiú, aki tetszett Bazsarózsának. Úgy látta, hogy a fiú sem közöm­bös iránta. Nem tudta, hogyan viselkedjen, mikor a fiú az étkezéseknél mindig úgy ment el az asztaluk mellett, hogy megfogta a széke karfáját. Egyszer a vállához is hozzáért. Akkor különös érzés fogta el. Aztán eszébe jutott Anyukája intelme: -Nehogy valami fattyúval gyere nekem haza!

Nem tudta, de félt, hogyha hagyja, hogy a vállát megfogja egy idegen, akkor nem tud hogyan védekezni a továbbiakban, így aztán, amilyen csúnyán csak tudott nézni, úgy nézett a fiú szemébe az Ő nagy kék szemeivel. A fiú többet nem ment el az asztaluk mellett, hanem kerülővel ment a saját megszokott helyére. Igaz, hogy nem figyelt rá ezután más fiú sem, de a Balaton szép volt. Még sétahajózni is elvitték őket. Mire letelt a két hét, szépen lebarnulva ment haza. Nem győzött mesélni a látottakról. Azt is gyorsan megmondta: Anyukám ! Nem mentem be a vízbe, csak ameddig a térdemig ért, és nem ment ki a színe a fürdőruhámnak.

Annuska, szó nélkül hagyta a történetet. Nem is dicsérte

meg érte. Úgy gondolta Bazsarózsa, hogy így legközelebb is elengedi Anyukája.

Egyszer megbetegedett Annuska.  Az orvos azt mondta: trombózis van a lábában. Muszáj fe­küdnie felpócolt lábbal. Gyógyszert is írt neki. Annuska nagyon elkeseredett.

-Most Julis néninek ki fogja az ablak­át lemosni? Klárikának pedig át kellene fényezni a parket­táját…- És még sorolta volna, de Bazsarózsa gyorsan leintette.

-Anyukám, sietek haza a gyárból, és én megcsinálok mindent.

Te csak feküdjél! Inkább nem megyek moziba.

Ahogy ezt a szót Annuska meghallotta, megdöbbent. Hisz  lányának ez az egyetlen szó­rakozása.

-Rózsám! Te nagyon szeretsz a moziba járni! Miért hagynád abba?

-Azért Anyukám, mert rájöttem, hogy jobb lenne a valóságban látni azt a sok szép tájat, amit eddig a moziban láttam. Most, ha én dolgozom, amit keresek, elkölthetem utazásra?

-Akkor megegyeztünk! Amit külön keresel, abból utaz­hatsz a szabadságod alatt. De az erkölcsödre vigyázz!

Min­dig ezt mondta Annuska, ha a lánya elment valahova.

Mikor befejezte esti iskolán a textil technikumot, tudása alapján előléptették. Közben eljárt több helyre is takarítani, felolvasni idős embereknek. Minden munkát elvállalt, hogy a következő nyáron utazhasson zsebpénzéből.

Sikerült összegyűjteni egy Szocsiba induló társasút árát. Addigra talált egy igazi barátnőt is magának.

-Ugye, ha hazajössz, mindenről mesélsz nekem is? -kérdezgette az új barátnő, Marcsi.

 Marcsi családja is megszerette Bazsarózsát. Nekik volt egy kislányuk, aki rögtön test­vérének fogadta, mert neki nem volt testvére.

Most már hozzájuk is hazajárt, ha volt rá ideje. Marcsival örök barátságot, kislányával testvéri barátságot kötött. Együtt mentek a gyári háromnapos kirándulásra is. Együtt járták be Magyarország szép tájait. Marcsi is nagyon szeretett volna utazni, de nem jutott rá pénz. Kellett a családra.

Így az én szememmel fogod látni a világot.- mondta neki Rózsa egyszer -Mindig hozok haza képeket az utazásaimról. Eljövök hozzá­tok, és beszámolok mindenről.

Ahogy eljött a nyár, utaz­ni készült Bazsarózsa. Először Szocsiba ment. Amikor megér­keztek, és meglátta a tengert majdnem beleesett a vízbe az ámulattól. Gyönyörű szállodában volt a szálláshelyük. Étte­remben étkeztek. Gyönyörű volt az egész vidék.

 Egyik reggel elvitték őket egy tengerparti strandra. Megkérdezte az idegenvezető: Ki akar vízisíelni? Bazsarózsa rögtön rávágta, Ő szeretne. Látta, hogy egy motorcsónakon van egy kötél. Annak a végét fogja a vízisíelő, és így siklik a vízen. Mikor rákerült a sor nagy nehezen fölcsatolták rá a vízisítalpat, és elindult vele a motorcsónak. Azt per­sze nem kérdezték, hogy tud -e úszni. Különben is, nem akarja, hogy vizes legyen a szép, tavaly vásárolt fürdőruhája. Ahogy megugrott a motorcsónak, éppen a kötél végén lévő gombba tudott még belekapaszkodni, Szorította a lábak között a kötelet, míg meg nem tudott állni a motorcsónak. Aztán szép csendesen visszasodródtak a parthoz.

Nagytestvérei egyszer elvitték a Normafához, és béreltek neki sítalpakat. 0tt nem történt semmi baj. Hogy most miért esett el_, ezt nem tudta, de még szerencse, hogy hátranézett a motorcsónakos. Szép hagymakupolás templomokat látott, megnézték a városi múzeu­mot, és a képtárat. Szóval nagyon szépre sikerült az út. Mikor elment a barátnőjéhez, hogy beszámoljon a nagy út­ról, megmutatta a combját.

-Te szent ég!  Mit csináltál?

Á, semmi különöset, csak vízisíelni akartam. Hiszen nem is tudsz úszni!

-Azt nem kérdezték! Előttem is csak álltak, és nem úsztak a vízisíelők. -Na, szépen nézünk ki veled!- mondta Marcsi.- Aki nem tud úszni, ne menjen vízisíelni se!

-Tudod mit? Akkor nem megyek a tenger mellé, és akkor nem kerülök ilyen helyzetbe. Úgy éreztem, hogy az életben mindent ki kell próbálni, amit csak lehet, anyukám azt mondta: -Ami nem kerül pénzbe, azt mind kipróbálhatod. Nekem csak az Anyukám van, akinek a tanácsait mindenképp megfogadom. Egyébként most sem bánom, hogy megpróbáltam a vízisíelést. Most aztán irigykedhetsz! -mondta kuncogva. Előkerültek az összegyűjtött megvásárolt képek, amiken bemutatta a látottakat; Marcsi, és kislánya nagy odafigyeléssel hallgatta a beszámolót.

-Érzem, mintha ott let­tem volna azokon a szép helyeken. Köszönöm, hogy ilyen olcsón megismerhetem a Föld ama részét_, ahol te jár­tál. Mindenképpen jó érzés nekem, hogy van egy ilyen kedves barátnőm, aki az ő szemével bemutat nekem messzi ismeretlen tájakat. Mondd! És fiú nem volt a láthatáron?

-Lett volna, de Anyukám úgy enge­dett el, hogy ne hozzak szégyent a családra. Ezt én becsületesen betartom. Nekem a fő szempont, hogy láthassak a világból valamit, ami csak az én agyam­ba fészkeli be magát. Ez a legszebb dolog az élet­ben, hogy amit átélünk, az a miénk!

-Tényleg, igazad van.- helyeselt Marcsi, majd így folytatta: Nálunk még a családalapítás nem fejeződött be. Még szeretnénk egy kisbabát.

-Tényleg?- kerekedett el Bazsarózsa szeme.

-Igen most már van két szobánk, és csak egy kislányunk van!

-Ugye, ha lesz kisbabátok, jöhetek hozzátok fürdetni, pelenkázni? Nekem ez hiányzik az életemből.

Marcsi elérzékenyült:- Persze, te leszel az első, aki itthon majd megfürdetheti a jövendő trónörököst. Mert ugye ez kisfiú kell, hogy legyen!

-Nem baj, ha ő is kislány lesz - mondta Pista, - nekem úgyis a lányokhoz van érzékem. Amíg így diskuráltak, furcsa szag jött be a szobába.

-Szent Egek! Oda a csirkesült!

-Már sokadszor ég el a sültünk, mikor élménybeszámo­ló van nálunk!- mondta Pista.

-Jó, akkor eszünk zsíros kenyeret.- vigasztalta Marcsi a családot, ilyenkor nem a vacsora a fontos. Most éppen Szocsiban vol­tunk, onnan meg hogyan vettük volna észre, ha itthon elég a sült hús? Végül mint mindig, most is nevetésbe fordult a bosszúság.

-Gyorsan nyissunk ablakokat! A szomszédok, így tudják meg, hogy Bazsarózsa van nálunk.

Ahogy eltervezték, jött is a kisbaba. Igaz, hogy nem kisfiú, hanem kislány. Azt is kell fürdetni, pelenkázni. Bazsarózsa minden nap ott volt a kórházban, és várta, mikor viszik már haza a kisbabát. Neki lehet, hogy sohasem lesz kisbabája.

-Utazni le­het, de udvarlót tartani nem, megmondta Anyuka.- je­lentette ki egyik nap Bazsarózsa_, amikor Marcsi mond­ta neki, hogy lehetne neki is kisbabája, amit egész nap babusgathatna. Az a baj, -panaszolta Bazsarózsa, - hogy min­dig hazaadom a fizetésemet, és nem tudok félretenni egy lakásravalót. Anyukám meg idős már, és nem hagy­hatom magára. Mikor én megszülettem, már majdnem negyven éves volt. Most már nemsokára hetven lesz. Neki szüksége van az én segítségemre. Pici nyugdíja van. Abból nem tudna megélni. Ezért lemondtam a férjhezmenésről is_, és inkább utazgatok a külön kerese­temből. Jövőre Moszkvába megyek. Már be is adtam a kérelme­met. Addig még sok könyves szekrényt le kell porolnom, vagy felsikálni a padlókat. Van, ahova csak vasalni kell mennem. Ott is jól fizetnek. Most találtam egy idős hölgyet, aki nem jól lát. Neki a napi újságokat kell felolvasnom. Sokan azt szeretik, ha csak bevá­sárolok a piacon,  ha ilyen a munkám, akkor összekötöm egy másik helyen a   takarítással. Tudod, fáradhatatlan vagyok. Ott­hon Anyuka a főzést megcsinálja, a többi dolgot én hétvégén végzem el. Az utazásokért mindent felválla­lok.

 Marcsi csak ámulva hallgatta barátnője terveit. Neki még ez is felüdülést jelentett, ha Rózsa arról beszélt, hogy mit olvasott előre a következő látnivalókról.

 

 

Oldal: Bazsarózsa 2. rész
P. Baranyai Stefánia szobrászművész honlapja - © 2008 - 2024 - pbaranyaistefania.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat