P. Baranyai Stefánia szobrászművész honlapja

 Peterman Istvánné, P. Baranyai Stefánia 1941. január 11-én, Kőszegen született, és 2012. július 31-én neszmélyi otthonában hunyt el.

Kilencen voltak testvérek. Gyermekkorát szülővárosában, Kőszegen töltötte, majd a gimnázium befejezése után került Budapestre. 1963-ban kötött házasságot Peterman Istvánnal. Két lányukat becsületben felnevelték, boldogok voltak, amikor egy unokával bővült a család.

2002 nyarán a művésznőnek régi álma teljesült. Neszmélyre, egy kertes házba költözött férjével. Az alsó szinten műtermet rendezett be, ahol fogadta a helyi, Csokonai Általános Iskola tanulóit több alkalommal is.

Szeretettel mutatta be alkotásait, tanítgatta őket a szobrászat és a festészet fortélyaira. Mindig szerette a természetet, rendszeresen túrázott, a gombaszedés egyik kedvenc időtöltése volt. Hazánk szép tájait, városait bebarangolta, gyermekeivel is megismertette. Külföldre is szívesen utazott, nyugdíjasként sok országba eljutott. Szeretett táncolni, énekelni, egy Nyugdíjas-klubba is eljárt férjével, és a Művészetbarátok Egyesületének rendezvényein is rendszeresen részt vett.

Otthonában szeretettel fogadta barátait, művésztársait. Számtalan jó hangulatú találkozót szervezett óbudai lakásán, később pedig neszmélyi kertjében.

Művészettel csak 40 éves korában kezdett el mélyebben foglalkozni. Családja és barátai biztatására kézügyességét fejlesztette. Fiatalon gyönyörű mintákat hímzett, később egy kerámia szakkörbe is járt. Érdekelte a téma, sokat olvasott művészekről, művészetről, zenéről. Operarajongó volt.

  Budafokon, a Janzer Frigyes által vezetett művészeti iskolába iratkozott be, ahol 6 évig tanult szobrászatot. Emellett a festészettel is megismerkedett Túróczy Zoltán festőművész segítségével.

1985-től rendszeresen mutatta be kiállításokon munkáit. Az Országos Vizuális Kiállításon sok éven át szerepelt munkáival. Állandó kiállítóhelyeken is láthatóak voltak művei éveken át. Így Zuglóban a Pétervárad utcai Házasságkötő Terem aulájában több kisplasztikája kapott helyet, melyet a "Művészeti Tárló" közösségében a Soros Alapítványtól nyert el. A másik kiállítóhely az Óbudai Mazda Szalon volt. Székesfehérváron szintén egy autószalonban állították ki szobrait.

 1989-ben Királyhelmecen mutatkozott be szobraival. Onnan Tiszai Nagy Menyhért barátsága révén jutott el Aranyosapátiba, ahol az Alkotóházba rendszeresen járt, és az Alkotótábor lelkes tagjaként nyaranta 2 hetet töltött el igen aktívan, festéssel, és szobrászattal. A fafaragással is ott ismerkedett meg. Két köztéri szobra közül az egyik Tiszai Nagy Menyhért mellszobra, mely Kisgéren található. A másik köztéri szobra Veszprémben áll, Kossuth Lajost jeleníti meg.

 Kiállításai sikerét a vendégkönyvébe írt kedves sorok szemléltetik legjobban. Büszkén viselte a Magyar Kultúra Lovagja címet, melyet az elsők közt kapott meg.

  Egyik álma valósult meg, amikor elkészült a honlapja.

 Szívesen, szeretettel adományozott szobrokat, többek között a Neszmélyi Általános Iskolának, ahol az aulában méltó helyen látható Kölcsey és Kossuth portrészobra. Neszmélyen a Faluházban néhány alkotása állandó kiállítási lehetőséget kapott. 

Számtalan betegséggel küzdött meg élete során, még a tüdőrákkal is megbirkózott. Sokat szenvedett a betegségek miatt, mégis egy örökmozgó, energikus, vidám asszony volt. Kedvességével mindenkit le tudott venni a lábáról. Ha egy célt kitűzött, makacsul addig küzdött, míg el nem érte. Kitartását csak irigyelni lehetett. Amikor már ereje elhagyta, letette az ecsetet és a szobrászszerszámokat. Egy új kedvtelésének hódolt, írni kezdett. Hozzáértők is olvasták írásait, és igen jó véleményt alkottak róluk.

 Írói munkássága során elsősorban saját életéből és ismerősei élettörténetéből merített, nagyon olvasmányos, élvezhető stílusban írt.

Életrajzi ihletésű írása az "Életem regénye" címet viseli. Talán ez a legkedvesebb számára az összes közül. Őszintén vall gyermekkoráról, a háborúról, későbbi életéről, gyönyörű utazásairól. Gyerekeknek szóló "Cicababa" c. kisregénye kedves, bájos kis házi kedvencek életét eleveníti meg. Két kisregénye mesél az ember leghűségesebb társairól, a kutyákról. Ezek címe: "Tappancs" illetve "Szotyi". „Della” című regényét személyes emlékek alapján egy kislányról írta, akit apácák neveltek fel. „Csutkababa” című regényében az írónő családjának életét 5 generáción át kísérhetjük figyelemmel. Egy másik regénye a „Bazsarózsa” címet kapta. Ezzel az írással emlékezett meg fiatalon elhunyt kedves barátnőjéről, Rózsáról. Írt még testvéréről, kit korán elvesztett, és egy betegtársa kálváriájáról is.

 70 évesen tanulta meg a számítógép használatát, mert haladni akart a korral. Az internet világában is szert tett új barátokra, és szívesen mutatta be régi kedves fotóit családjáról, műveiről, kiállításairól.

Személyében nemcsak egy szerető Édesanyát, 49 éven át hű házastársat, kiváló nagymamát, hanem a művészeti élet egyik termékeny alakját vesztettük el, aki élt-halt a művészetért.

Művészi munkásságának emlékére emelt lovagi oszlopot a Falvak Kultúrájáért Alapítvány Aranyosapátiban 2012. szeptember 22-én.

 Mély fájdalommal gyászolják őt családtagjai, barátai és művésztársai.

Szobrairól kiadott magyar nyelvű katalógus: